„Polgár vagyok szép Miskolcz városában”

Kozma Andor költő, műfordító válogatáskötetének bemutatóját 2017. június 9-én, pénteken du. 1 órától abban a Szabó Lőrinc Könyvtárban tartjuk, aminek épületében maga is lakott miskolci évei alatt. 

Kozma Andort (Marcali, 1861. január 12. – Budapest, 1933. április 16.) családja, iskolái a Dunántúlhoz, élete jó része Budapesthez köti, ám Miskolc volt az a város, ahol költői munkássága, családi élete termőre fordult, ahová, versei tanulsága szerint, évek múlva is a boldog emlékeket keresve tért vissza. Jogász végzettséggel, biztosítótársasági tisztviselőként 1886-tól 1890-ig élt itt, kezdő költőként bekapcsolódott a helyi szellemi életbe. „Polgár vagyok szép Miskolcz városában”, írta egy versében, az is közölve: „Van egy pincém az Avas oldalán”. Egyik lakhelye épp az a Doleschall-kúria volt, ami most, Szabó Lőrinc Könyvtárként, helyet ad a könyvbemutatónak.
Az irodalomtörténet az Arany János-i hagyományokat folytató népnemzeti iskola utolsó képviselői közé sorolja – de valójában semmilyen skatulyába nem fér bele. Maga is küzdött a népnemzeti maradiság ellen, és – többek között – nagy szerepe volt abban, hogy Ady Endre elnyerte a főváros irodalmi díját és egyengette Móricz Zsigmond irodalmi pályáját is. 1948 után tiltólistára került.
A 2016-ban megjelent, címével leghíresebb versét idéző „A karthágói harangok” válogatáskötet verseket és prózai írásokat közöl. A június 9-én, pénteken du. 1 órakor kezdődő könyvbemutatón a könyv két szerkesztője, Szörényi László irodalomtörténész és Tasnádi Kovács Péter, a szerző unokája beszélget, a művekből felolvas Oberfrank Pál Jásza-díjas színművész.