Adventi készülődés a könyvtárakban – mindenkinek

A miskolci könyvtárak ebben az évben is sok ötlettel, és kézműveskedési lehetőséggel segítik azokat a gyerekeket és felnőtteket, akik saját kezűleg szeretnének adventi, karácsonyi díszeket és ajándékokat készíteni.

Ha nem akarunk semmivel kapkodni, akkor bizony korán el kell kezdeni készülődni az ünnepre! Először is ott az adventi koszorú és ajtódísz, aminek november 26-áig mindenképp el kell készülni. Ha mellé szeretnénk még adventi naptárral is kedveskedni szeretteinknek, vagy esetleg egy újszerű gyertyatartót készíteni, akkor bizony november elején érdemes elkezdeni a készülődést.

Ezért nyit ki már november 6-án a Szentpéteri kapui József Attila Könyvtár Ajándékkészítő műhelye Csutkaesztivel, ahol éppen az előbb sorolt ünnepi díszeket készíthetik el felnőttek a novemberi hétfőkön, délután 4 órától. A decemberi Lurkótanya kézműves foglalkozásán pedig karácsonyfadíszt készíthetnek a gyerekek.

A diósgyőri Petőfi Sándor Könyvtár szintén a gyerekeket várja jól ismert kézműves délutánjaira szerdánként 4 órától fél 6-ig: november 22-étől az ünnepvárás adja majd a témákat, legyen szó az adventről, a Mikulásról vagy egy szép karácsonyi képeslapról.

A Mikulást a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épületében is várják: a Mesebirodalomban, a november 28-ai kézműves kedden Mikulás meghívó készül majd délután fél 5-től. A december 16-ai szombat délelőtt pedig remek karácsonyi díszeket készíthetnek kicsik és nagyok.

Végezetül egy, az idősebbeknek szóló program: a Szabó Lőrinc Könyvtár nyugdíjas klubfoglalkozásán, november 23-án, csütörtökön délelőtt 9 órától az adventi ráhangolódást kézműves ügyeskedés segíti Török Eszter népijáték-készítő vezetésével.