Arany-verselők – versenyben

Balassagyarmat, Eger, Kazincbarcika, Királyhelmec, Mezőkövesd, Rimaszombat, Sárospatak, Sátoraljaújhely, Tiszaújváros, Tokaj és Miskolc iskoláiból is érkeztek versmondók az Országos Széchényi Könyvtár, valamint a Magyartanárok Egyesülete és a Magyar Olvasástársaság által meghirdetett Arany János Szavalóverseny területi döntőjére november 13-án, hétfőn a miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárba.

Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából magyarországi és határon túli magyar felső tagozatos, középiskolás és szakiskolás diákok számára hirdetett szavalóversenyt az Országos Széchényi Könyvtár, a Magyartanárok Egyesülete és a Magyar Olvasástársaság. Az észak-magyarországi területi döntőn részt vettek Heves, Nógrád és Borsod-Abaúj-Zemplén megyei diákok, és idejöttek Dél-Szlovákia keleti részének versmondói is, összesen 43 fiatal.
Mindkét korcsoportból 3-3 diák vehet részt majd az országos döntőben.
Az általános iskolás korú versmondók közül
I. helyezett lett Stenger Kristóf (Lévay József Református Gimnázium, Miskolc),
II. Rontó Zoltán (Rákóczi Julianna Általános Iskola, Sajóhídvég),
III. Gecse Lilla (Kántor Mihály Általános Iskola, Cigánd).
A középiskolások versenyében
I. helyezett lett Tóth Norbert (Zrínyi Ilona Gimnázium, Miskolc),
II. Illés Vanda Lili (Szalézi Szent Ferenc Gimnázium, Kazincbarcika),
III. Bani-Akoto Angelina (Neumann János Gimnázium, Eger). 
Innen jutott be az országos döntőbe a szolnoki Horváth Ábel Olivér (Tiszaparti Római Katolikus Ált. Isk. és Gimnázium), aki családi okok miatt nem tudott részt venni a saját területi versenyén.
A minap.hu beszámolója  ITT olvasható