MAIT-találkozó versekkel, virágokkal

Földről nézve címmel jelent meg a Magyar Alkotók Internetes Társulása, a MAIT 2017-es antológiája. A kötetbemutató december 22-én, pénteken délután 2 órakor kezdődik a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épületében (Miskolc, Görgey Artúr u. 11.).

A Földről nézve című MAIT-antológia borítóján Kovács Istvánné, Boncsér Éva festménye látható. Miskolc emblematikus épületét, az avasi műemlék református templom mellett álló harangtornyot örökítette meg az alkotó. Ez is utal a kötet egyik témájára, a reformáció 500. évfordulójára, a másik ajánlott téma Arany János születésének 200. évfordulója volt.
A kötetbemutató után osztják ki a Harang csendül című MAIT-pályázat díjait.
A rendezvény keretében nyitják meg Ötvösné Pozsa Mária Törékeny virágok című – szentistváni matyó motívumokkal díszített üvegekből rendezett – kiállítását. A szentistváni születésű, Miskolcon élő alkotó nyugdíjazásáig óvónőként dolgozott. Kézügyességének köszönhetően mindig szívesen és ügyesen rajzolt, festett. A MAIT honlapján olvasható önéletrajzában írja: „Matyó faluban születtem. Véremben van a zene, a tánc és a népviselet, a szentistváni matyó hímzés, annak gyönyörű motívumai. Minden tárgyra, ami megnyeri tetszésemet, azonnal előbújik a motívumok tervezése, megvalósítása. (Üvegre, fára, falra festek vízfestékkel, temperával, akrillfestékkel.)” Ötvösné Pozsa Mária Törékeny virágok című kiállítása 2018. január 13-ig látható a könyvtár földszintjén.