A porcelánlány és a miskolci emlékkönyv titka

A miskolci születésű Mörk Leonóra A porcelánlány című regényének bemutatója 2018. május 3-án, csütörtökön délután fél 5-kor kezdődik a könyvtár központi épületében (Miskolc, Görgey A. u. 11.). A szerzővel Finy Petra író beszélget.

A porcelánlány már a hetedik Mörk Leonóra-kötet Az utolérhetetlen Mr. Yorke (2009), A vámpír vonzásában – Miért szeretjük a sötét lényeket? (2011), A Hellinger-Madonna (2014), Holdfény szonáta (2015), Lány igazgyöngyökkel (2016), A papagájos ablak (2017) után . Ez a regény is a Jaffa Kiadó gondozásában jelent meg.
A miskolci születésű szerző egyetemi tanulmányait Debrecenben és Budapesten végezte, és azóta is a fővárosban él és dolgozik, de ebben a regényben „visszatekint” az egykori Miskolcra. A fordulatos cselekmény több részlete is idézi a száz évvel ezelőtti várost.
„Egy fotóalbum, egy emlékkönyv és egy biedermeier komód – ennyi jut Lilinek a családi hagyatékból. Az örökség mégis meglepetéssel szolgál: amikor a lány felfedez az interneten egy régi udvarházról készült fotót, rájön, hogy az épület nem véletlenül ismerős neki, a századfordulós emlékkönyvben találkozott vele. De hogy került egy északnémet kastély képe 1914-ben egy miskolci polgárlány emlékkönyvébe? Lili nyomozni kezd, a megfejtéshez azonban csak akkor jut közelebb, amikor a munkahelyéről egy távoli, keleti-tengeri szigetre küldik. Ott akad rá a vörös téglás udvarházra, és váratlan segítőtársra lel a romos épület új gazdájában. Amikor kinyitják a kastély padlásán talált, első világháborús katonaládát, izgalmas utazásra indulnak a múltba.
A régi levelek, rajzok és fotók két fiatal megható és fájdalmas történetét mesélik el, akik száz évvel korábban szerettek egymásba. Az első világháború miatt azonban búcsút kellett mondaniuk egymásnak. Vajon találkoztak-e még valaha? Lili egyre mélyebbre merül a régmúlt emlékeibe, és közben nemcsak az üknagymamája, hanem a saját élete sorsfordító kérdéseire is választ kell találnia. Meddig élhet úgy, hogy nem vesz tudomást azokról a körülményekről, amelyek megbetegítik? Választhat-e másik utat?” – olvashatjuk a könyvajánlójában.
Minderről bővebben a kötetbemutatón.