Dr. Kazacsay Ferencné könyvtáros emlékére

A megyei napilapban megjelent gyászjelentés rövid és tényszerű: a gyászoló család fájó szívvel tudatja, hogy 92 éves korában csendesen elhunyt Dr. Kazacsay Ferencné, született Gnandt Pálma, a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár nyugdíjasa. Temetése 2018. június 28-án délelőtt 11 órakor lesz a Szentpéteri kapui temetőben.  Csatlakozva a család gyászához, a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár munkatársai fájó szívvel tudatják, hogy egy legendás könyvtárostól búcsúznak egykori kollégái, akik még együtt dolgozhattak vele, s azok is, akik csak hallottak szakmai felkészültségéről, tájékozottságáról, következetességéről.

Dr. Kazacsay Ferencné több mint két évtizeden át, 1962. március 16-tól 1984-ig, nyugdíjba vonulásáig társadalomtudományi szaktájékoztatóként dolgozott a miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárban. Szolgálta az olvasókat, a tanulmányi versenyekre készülő fiatalokat, az idősebb kutatókat. Több olyan kiadványt készített, melyek jelentős mértékben hozzájárultak mások tudományos munkájához – nem csak Miskolcon és nem csak Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Szakmai felkészültségének, művészettörténeti tanulmányainak köszönhetően társszerzőként rész vett a Bevezető a művészettörténet irodalmába című 1968-ban Budapesten a Népművelési és Propaganda Iroda gondozásában megjelent bibliográfia összeállításában. A II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár által kiadott Bibliográfiai füzetek című sorozatban 1970-ben jelent meg az általa szerkesztett Borsod-Abaúj-Zemplén megye helyismereti irodalma című összeállítás. Rendszeresen publikált a szaklapokban, több írása jelent meg a Borsodi Könyvtárosban. Munkásságának elismeréseként 1970-ben megkapta az akkor hivatalos szakmai díjat, a Szocialista Kultúráért kitüntetést.
Arról nem maradtak fenn írásos dokumentumok, de egykori kollégái tudják, és a fiatalabb könyvtárosoknak is elmondják: Pálma néni soha egyetlen olvasói kérést sem hagyott megválaszolatlanul. Minden megtett azért, hogy minden olvasó megkapja a könyvét, a tanulmányaihoz, kutatásaihoz szükséges cikkeket, tanulmányokat.
Köszönjük szépen. Nyugodjon békében!