Megénekelt irodalmunk

Dinnyés József zeneszerző, énekes, előadóművész Szeged szülötte, de az itteni költőknek köszönhetően Abaújban, Borsodban, Gömörben és Zemplénben is itthon van. Sőt, akár borsodi képviselő lehetett volna – ez is kiderül a Dinnyés József, a daltulajdonos című interjúkötetből.

Dinnyés József dalai, hangfelvételei, kottái közül többet is találunk a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épületének II. emeletén lévő Zeneműtárban, de érdemes elolvasni az énekmondóval készült „prózai művet” – életinterjút – tartalmazó Dinnyés József, a daltulajdonos című kötetet. A szerzővel, Kaiser Lászlóval beszélgetve Dinnyés József többször is mesél miskolci, illetve Borsod-Abaúj-Zemplén megyei élményeiről. Természetesen elsősorban itteni találkozásokról mesél, irodalmi estekről, ifjúsági műsorokról, és azt is felidézi, ahogy annak idején kézre kézre adták költőink.
Visszaemlékezése szerint miután leszerelt a katonaságtól, megzenésített verseit elénekelte Buda Ferencnek, aki később Ratkó Józsefhez küldte, Ratkó pedig Miskolc felé irányította. Azt mondta neki: „...ha mész Miskolcra, el ne felejts benézni Serfőző Simonhoz, de ha már ott vagy, keresd meg a gimnazista Bari Karcsit, és ha több napig vagy, az egyik délelőtt menj föl Kalász Lacihoz. És így a Hetek tulajdonképpen kézről kézre adtak…”
A szalonnai találkozás először nem sikerült, de aztán Debrecenben Kalász László szólította meg. Az Alföld Irodalmi Napok keretében történt az eset, melyre így emlékszik az énekes: „…jön velem szemben egy kis köpcös fickó, kérdi, te vagy az a Dinnyés József? Mondom, én lennék. Akkor neked tartozom húsz forinttal. Miféle húsz forinttal? Hát amit most adsz, mert bemegyünk a Csapó kertbe és megiszunk egy fröccsöt. Így ismerkedtem meg ezzel a kis tréfás emberrel. Természetesen a ’Kár, hogy nem látják a gólyák’ kezdetű verset már a kocsmában énekeltem neki. Aztán eljött velem a Fazekas Gimnáziumba, a Kossuth Gimnáziumba…” Aztán Dinnyés József sorra – sőt, sorról sorra – megzenésítette, énekelte Kalász László verseit. Az ő dallamával dúdolhatjuk: Anyámnak kontya van…, Úgy szeressen, hogy kövessen…, Világ, menj világgá…, Mintha rögtön meghalnék, úgy kellene élnem… A Kortársaim című Dinnyés-cd is tartalmaz olyan dalokat, melyek itteni költő – Kalász László, Serfőző Simon – írt, és megvan a könyvtárban – kölcsönözhető is – az önálló Serfőző-cd, az Égen, földön – Dinnyés József dallamaival.
A politikai változásokról, a művész közéleti szerepvállalásáról, pontosabban nem vállalásáról is kérdezte Kaiser László Dinnyés Józsefet, és így derült ki, hogy 1994-ben akár borsodi képviselő is lehetett volna a daltulajdonos. Az MDF két helyet is ajánlott számára. „Borsod megye még tetszett is volna: abban a választókerületben két kedvenc falum is van, ahová annak ellenére nagyon szeretek járni, hogy nagy megpróbáltatásokon keresztülment, hátrányos helyzetű emberek élnek ott…”
Hogy melyik lehet (lehetett) ez a választókerület, és melyik a két falu, azt majd megkérdezzük, ha legközelebb itt lesz személyesen is itthon Dinnyés József, a daltulajdonos.