Így lát és láttat bennünket Bánóczi László

Emberek a világból címmel Bánóczi László fotóművész alkotásaiból nyílik kiállítás 2016. január 21-én, csütörtökön délután fél 5-kor a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épületében (Miskolc, Görgey A. u. 11.). 

A fazekas lányaA magyar kultúra napja tiszteletére rendezett tárlatot Szathmáry-Király Ádám, a Magyar Fotóművészek Világszövetsége Életműdíjas fotóművésze nyitja meg. A műsorban közreműködik Kulcsár István gitárművész. Az Emberek a világból című kiállításon Bánóczi László úgy láttatja világunkat és benne az embereket, ahogy ő lát bennünket, és megmutatja azokat a képeit is, amelyek az emberi arc szépségét, szomorúságát, titkait kutatják. 
Bánóczi László foglalkozását tekintve villamosmérnök, de gyermekkora óta foglalkoztatja a fényképezés, a fotográfia, 1990-ben lépett be a kazincbarcikai Kamera Fotókörbe, majd néhány év múlva tagja lett a Felföldi Fotográfusok Szövetségének. Képei 1992 óta szerepelnek kiállításokon, első önálló tárlata 1994-ben Kassán volt. A Fotóművészek Nemzetközi Szövetségének Diplomás Művésze (Artiste FIAP) kitüntető címet 2006-ban, a Fotóművészek Nemzetközi Szövetségének Kiválósága (Excellence FIAP) kitüntető címet 2009-ben kapta meg, 2014-ben felvették a Magyar Fotóművészek Világszövetsége tagjai közé. Az EFIAP, a Nemzetközi Fotóművészet Kiválósága diplomával kitüntetett művész fotóit eddig három földrész 30 országában mutatták már be különböző alkotótáboroknak, pályázatoknak, egyéni és csoportos tárlatoknak köszönhetően. Mesterének tekinti néhai Veres András barátját és Szathmáry-Király Ádámot, a Felföldi Fotográfusok Szövetségének ügyvezető-képviselőjét. Az ő hatásukra jutott el a természetfotótól az aktig és a kísérleti fotográfiáig.
Az I. emeleti olvasótérben rendezett tárlat 2016. február 20-ig látogatható a könyvtár nyitvatartási idejében.