Divat, rang, kortársak – amiről Lévay fotói mesélnek

Manapság, amikor a háromévesek is úgy pózolnak a mobilkamerák előtt, mint profi modellek, nehéz elképzelni, milyen ritka és nagy jelentőségű esemény lehetett korábban egy ember életében, ha fotót készítettek róla. Lévay József pályája a fotográfia úttörésével együtt emelkedett, így a róla készült képek nemcsak a köztiszteletben álló férfiú, de egy kor rajzát is adják. Erről tart előadást dr. Gyulai Éva történész január 10-én, szerdán délután fél 5-től a Lévay és a Szabó könyvtár előadótermében. 

Lévay József ikonográfiája – ez a címe dr. Gyulai Éva egyetemi docens előadásának. A tudományos alaposságot tükröző cím ez esetben olyan témát takar, ami ma is része mindennapi életünknek, még ha más mértékben is: a szokásokhoz és elvárásokhoz igazodva hogyan igyekszünk megjeleníteni saját magunkat, a külsőnkkel hogyan igyekszünk tükrözni jellemünket, státusunkat, körülményeinket, egész lényünket.

Lévay Józsefről vármegyei tisztviselőként és egyre nagyobb hírnévre szert tett költőként számos kép készült – a vizitkártyáktól a kabinetportrékon át a hivatalos fotókig és riportképekig. De nem hiányoznak a gyűjteményből a jóval nagyobb presztízsértékkel bíró olajfestmények sem. A készítők között pedig műkedvelő és nagynevű festő, helyi és fővárosi fényképész egyaránt szerepel.

Az atillától a szalonkabáton át a nagykockás tweed zakóig jutunk tehát a fotók és az azokhoz kapcsolódó érdekes történetek által a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Lévay József Muzeális Könyvtára által, a Lévay József Centenáriumi Emlékprogram 2015–2018 keretében szervezett ismeretterjesztő sorozat ez évi első találkozóján, a Mindszent tér 2. szám alatt, január 10-én, szerdán délután fél 5-től kezdődő előadáson.