Március 19. - József napja

Szent József a kis Jézus nevelőapja, a jó halál, a házasság és a család, az árvák, a favágók, az asztalosok védőszentje. Legtöbbször kis Jézussal a karján, liliommal, pálmaággal, ácseszközökkel, kizöldellt bottal ábrázolják.
Úgy tartják, hogy ezen a napon József kiosztja a sípot, hogy megszólalhassanak a madarak.
A messzi útról visszatérő gólyákat is e napon várták, ha piszkos volt a tolluk, abból bő termésre, a fehér tollból pedig szűk esztendőre következtettek. Ettől a naptól mondogatták a gyerekek: „fecskét látok, szeplőt hányok”, azt gondolták a fecskék majd elviszik a szeplőiket.
A József-napi szivárvány széles sárga sávja jó búzatermést, a széles piros pedig bőséges bortermést jósolt.
A gazdák ekkor engedik ki először a méheket: „Atya, Fiú, Szentlélek Isten neviben induljatok, rakodjatok, mindön mézet behordjatok”!
A néphit szerint mindenkinek meg kell fürödnie és tiszta fehérneműt kell vennie.

Gyerekkönyvtár: