Máté, akit Lévinek is hívtak, a tizenkét apostol egyike, az első evangélium szerzője volt. Adószedő és vámos volt, mielőtt Jézus felszólította, hogy kövesse. Több Vámos elnevezésű falu választotta patrónusának a vámon ülő Mátét.
Az őszi vetés elkezdésének ideje vidékenként más és más. Máté-napon sokfelé ilyenkor a szakajtókba, kosarakba rakott búzát megszenteltették a templomban, majd a szentelményt a vetőmag közé keverték, de a bő termés reményében csak másnap kezdték a vetést.
A vetés nagy szakértelmet igénylő, szertartásokhoz kötődő férfimunka volt. A gazda tiszta ruhát öltött, a megszentelt magot szótlanul vitte a gabonaföldig, munka közben tilos volt káromkodni. Mikor végzett az üres zsákot magasra dobta, azt kívánva, hogy akkorára nőjön a gabona, amilyen magasra repült a zsák.
A régi szegedi öregek vetés előtt imádkoztak. A vetőmagra keresztet vetettek: „Atyának, Fiúnak, Szentlélök Istennek nevibe elvetöm, szaporodj”!
Göcsejben a gazda a nyelve alá három búzaszemet tett, és a vetés végéig ott tartotta. Ha szóltak hozzá, nem válaszolt. Állítólag azért, hogy a madarak nyelve is leragadjon, ne kapjanak rá a vetésre. Besenyőtelek asszonyai a vetésből megmaradt búzából a koldusoknak sütöttek kenyeret. A szőlőtermő vidékeken az volt a vélemény, ha Máté napján tiszta, napos az idő, akkor bőven lesz bor a pincében.
Voltak viszont olyan vidékek, ahol Máté evangélista hetében tilos volt a vetés, mert mint mondták: "Csak pelyva kelne a mag után".