Szent Gellért olasz családból származott, utazásai során került Magyarországra és lett Szent Imre herceg nevelője. 1023-ban remeteként visszavonult Bakonybélbe, ahol szent életet folytatott.
István király 1030-ban kinevezte csanádi püspökké. Járta a vidéket, kijelölte a templomok helyét, és folyamatosan keresztelte meg az embereket.
Szent István király halála után a püspök aktív politizálásba kezdett, ezért pogány lázadók kezére került, akik 1046. szeptember 24-én a mai Gellérthegyről szekerestül a mélybe taszították.
1083. július 26-án Szent László király kérelmére a Szentszék a szentek soraiba iktatta.
Budapest védőszentje is Szent Gellért, vértanúhalálának helyszínén a XI. században templomot emeltek, ahová betegek tömegei jártak gyógyulást keresni. Innen is eredeztethető a hegy aljában feltörő gyógyforrások erejébe vetett hit.A hagyomány szerint ezen a helyen a sebek begyógyultak, a törött csontok helyükre illeszkedtek, ha fölöttük a sebesült anyja, lánytestvére vagy jegyese imádkozott.
Szent Gellért éjszakájához boszorkányos hiedelmek kapcsolódtak. Aki szeretett volna boszorkánnyá válni, annak a regula szerint éjfélkor ki kellett menni a keresztútra, krétával maga köré kört kellett rajzolnia, hogy védve legyen. A körből tárgyalhatott az ördöggel, akit tüzes nyelvéről, világító szeméről és arról lehetett felismerni, hogy nagyon fekete, kénkőszagú és büdös volt. Akinek sikerült a boszorkányságot megkapnia az utána öregasszony, fejetlen ló, bakmacska, parázsló szemű vörös kutya, anyadisznó és még sok más alakban árthatott embertársainak.