10. Országos Könyvtári Napok

A Országos Könyvtári Napok legfőbb célja, hogy felhívja a figyelmet a könyvekre, az olvasásra, a könyvtárak szolgáltatásaira, a könyvtárosok munkájára. A hét során könyvbemutatókkal, játékokkal, kézműves foglalkozásokkal, koncerttel várjuk könyvtárainkba az érdeklődőket. Könyvtárainkban az egész hét a megbocsátásé lesz: nem kell késedelmi díjat fizetniük azoknak, akik késve hozzák vissza a kikölcsönzött könyveket, és ezen a héten mindössze 100 forintért iratkozhat be bárki a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárba – beleértve ebbe az intézményhálózat valamennyi tagkönyvtárát. Sőt, ezen a héten, október 11-én, vasárnap is várjuk olvasóinkat a központi épületben – érdekes programokkal, kölcsönzési lehetőségekkel délelőtt 10-től délután 2 óráig.

II. Rákóczi Ferenc Könyvtár
Miskolc, Görgey Artúr u. 11.

Október 5., hétfő
Borsod-Abaúj-Zemplén megyei könyvtárosok tizedik, jubileumi találkozója

Október 6., kedd
Helytörténeti kutatások Miskolcon és Kassán
Helytörténeti konferencia

Október 6., kedd 14.00
A kuflik és a nagy eső
Gyermekolvasóival találkozik: Dániel András grafikus, meseíró

Október 7., szerda 16.30
Kert a könyvtárban, élmény a könyvben
A Húszimádóknak című könyvet bemutatja Vass Tibor József Attila-díjas költő, a kötet szerkesztője, a Spanyolnátha művészeti folyóirat főszerkesztője
Idézet a Húszimádóknak-performanszból – Berka Attila író, a Spanyolnátha főmunkatársa előadásában
A Spanyolnátha Könyveket bemutatja: Vass Nóra szerkesztőségvezető

Október 8., csütörtök 10.00
Babusgató klub
Mondóka, ének és zene a legkisebbeknek
A foglalkozást Barnóczki Beáta zenepedagógus vezeti

Október 8., csütörtök 16.30
Felföldi fotográfusok: Kalotaszeg
A Felföldi Fotográfusok Szövetségéhez tartozó alkotók kalotaszegi képeiből rendezett kiállítás megnyitója
Megnyitja: Szathmáry-Király Ádám, a Felföldi Fotográfusok Szövetségének vezetője

Október 8., csütörtök 18.00
A Biblia a magyar költészetben: Balassi Bálint
Előadó: Dr. Reisinger János irodalomtörténész

Október 11., vasárnap 10.00–17.00
Könyves Vasárnap
10.00–13.00
Logika – Ügyesség – Kitartás
Próbáld ki Te is!
Papné Szlatki Ágnes kiadói szakmai referens képességfejlesztő játék bemutatója

10.00–13.00
Mesés akadályok szintről szintre
Családi vetélkedő a központi könyvtár egész épületében
Játékmesterek a Miskolci Musical- és Dalszínház művészei

10.00–13.00
Őszi kézműves manufaktúra
A játszóházat vezetik: a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület mesterei

14.00
Olvasók királynője és királya
Megyei levelezős irodalmi játék értékelése és az ünnepélyes koronázás

14.00
„Kortalan könyvtár”
A könyvtár legidősebb és legfiatalabb olvasójának köszöntése

16.00
Dalok
Gryllus Vilmos Kossuth-díjas zenész koncertje gyerekeknek

KIÁLLÍTÁS
Költői portrék – Pusztáné Létay Anikó terrakottái
A Miskolcon élő alkotó szobrai, és az agyagból megformált írók, költők, zeneszerzők alkotásai
A kiállítás megtekinthető a könyvtár földszintjén 2015. szeptember 9-től 2016. január 11-ig

*
József Attila Könyvtár

Miskolc, Szentpéteri kapu 95.

Október 5., hétfő 8.30
Könyvtárak az interneten
Ismereterjesztő foglalkozás felnőtteknek

Október 5., hétfő 14.00
Ismerkedj velem! Mesebirodalom vagyok!
Könyvtári foglalkozás elsősöknek

Október 6., kedd 10.00–13.00
Dietetikai tanácsadás – személyre szabottan
Váradi Ferencné dietetikus

Október 6., kedd 14.00
Meséről mesére – népmese 3. osztályosoknak

Október 7., szerda 8.30
Ügyintézés az interneten – ismereterjesztő foglalkozás felnőtteknek

Október 7., szerda 10.00
Papírszínház (Bertalan és Barnabás)
gyermekfoglalkozás

Október 7., szerda 15.00
Utazás az internet segítségével

Ismeretterjesztő foglalkozás nyugdíjasoknak

Október 8., csütörtök 14.00
Meseposztó foglalkozás: A didergő király

Október 8., csütörtök 14.00
Házhoz jön a könyv
Könyvtárhasználati foglalkozás az Őszi Napsugár Otthonban

Október 9., péntek 10.00
„Jön már az ismerős, széllábú deres ősz”

Kézműves foglalkozás óvodásoknak

Október 9., péntek 17.00
Thaichi bemutató

KIÁLLÍTÁS
Miskolci séták
Kovács Mária festményeinek kiállítása

Megtekinthető október 5-től 9-ig

*
Kaffka Margit Könyvtár

Miskolc, Park u. 8.

Október 8., csütörtök 17.00
Irodalmi klub
„Ha jönne az angyal ...” címmel, Koleszár András vezetésével

*
Móra Ferenc (Avasi) Könyvtár
Miskolc, Klapka Gy. u. 2.

Október 6., kedd 9.00
Nagyi-torna

Október 8., csütörtök 8.15
Szexualitás felelősséggel. Prevenció a gondtalan jövőért

Előadó: Dr. Hanák Éva orvos

Október 8., csütörtök 14.00
Varázskezek – a kreatív alkotás öröme

*

Petőfi Sándor Könyvtár
Miskolc, Nagy Lajos király u. 16.

Október 6., kedd 9.00
Gézamalac mondókázó kör

A foglalkozást vezeti: Joóné Besztercei Edina

Október 6., kedd 10.00
Nyugdíjas Pedagógus Klub

Október 6., kedd 11.00
Biztonságos net – előadás

Október 7., szerda 10.00
Beszélgetőkör kismamák és babáik számára az egészséges táplálkozásról, a mindennapokról

Október 7., szerda 13.00
Egészségre – Fel – @ netre
Interaktív előadás

Október 7., szerda 16.00–17.30
Kézműves klub

Október 8. csütörtök 16.30
A francia Azúr-part és a varázslatos Provence
Dr. Rózsa György főlevéltáros vetítéssel egybekötött előadása

Október 9., péntek 10.00
Tudáspróba a netről iskolásoknak

Október 9., péntek 14.00–17.30
Társasjáték kaszinó

Október 9., péntek 16.00–17.30
Horgolda klub

KIÁLLÍTÁS
Ablak a világomba
Tóth-Kane Kumba Dada festményei

Megtekinthető a felnőtt részlegben
Szeptember 25-től október 30-ig

650 éve város Miskolc
Kiállítás a könyvtár helyismereti gyűjteményéből
Október 1-től 30-ig

Az aradi tizenhárom
Képes megemlékezés az 1849-ben Aradon kivégzett vértanúkról.
Megtekinthető a gyermekkönyvtár tárlóiban
Október 1-től 30-ig

*
Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtár

3530 Miskolc, Mindszent tér 2.

Október 5., hétfő 10.30
Angol baba-mama klub
Az ingyenes, interaktív, 30 perces foglalkozásokra 2-től 6 éves korig várjuk a gyerekeket és szüleiket előzetes bejelentkezés után.

Október 5., hétfő 16.30
Angol társalgási klub
Az ingyenes összejövetelekre várják a nyelvet alapfokon már beszélő érdeklődőket.

Október 7., szerda 17.00–18.00
Angol kezdő nyelvi klub
Az ingyenes összejövetelekre várják a nyelvet még nem beszélő érdeklődőket.

Október 8., csütörtök 16.30
Országjárás a levegőben
Ferenc József sárkányrepülő-pilóta, a Borsod Megyei Repülő Klub tagja vetítéssel egybekötött élménybeszámolója

Október 8., csütörtök 17.00–18.00
Német kezdő nyelvi klub
Az ingyenes összejövetelekre várják a nyelv iránt érdeklődőket.

KIÁLLÍTÁS
Szaniszlóné Kövesdi Judit festőművész akvarelljei
Október 1-től 30-ig

Régmúlt idők nyelvkönyvei
Kiállítás a Lévay József Muzeális Könyvtár gyűjteményében található 18-19. századi francia nyelvkönyvekből

*
Tompa Mihály Könyvtár
3528 Miskolc, Gyöngyösi I. u. 1.

Október 6., kedd 10.00
Étkezési és életvezetési tanácsok kezdő szülők számára

Október 7., szerda 10.00
Görög mitológia alakjai
Vetítéssel egybekötött foglalkozás óvodásoknak

Október 8., csütörtök 15.00
A bűnmegelőzés lehetőségei
Császár Viktor rendőr törzsőrmester, Szesztai Sándor rendőr főtörzszászlós előadása

KIÁLLÍTÁS
Görög úti emlékek