Hegedűvel és puskával – a Nagy Háborúban

Scholtz Róbert Gergely régész, történész kutatómunkájának köszönhetően a Nagy Háború elfeledett cigány katonáinak emlékét idéző kiállítás nyílik szeptember 12-én, szerdán délután fél 5-kor a könyvtár központi épületében (Miskolc, Görgey A. u. 11.). A Hegedűvel és puskával című tárlat megtekinthető szeptember 22-ig a könyvtár nyitvatartási idejében.

A Nagy Háború idején romákat is besoroztak a hadseregbe, de áldozatvállalásukról, helytállásukról viszonylag keveset tudunk. Elsősorban zenészként szolgáltak, és voltak közöttük, akik ugyanúgy harcoltak, mint a többi katona. A miskolciak körében talán a legismertebb és legnépszerűbb roma katona a diósgyőri Oláh György volt. Róla mintázták a 10-es Honvéd című tábori lapban rendszeresen megjelent bakát, Oláh Gyurit, és az ő szemszögéből, sok-sok humorral tudósítottak a „hadi helyzetrűl”. A visszaemlékezők szerint Oláh Gyuri a valóságban is gyakran megnevettette társait, így ő lett az ezred egyik kedvence.
A szeptember 12-től 22-ig a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épületében – az I. emeleti olvasótérben – látható kiállítás emléket állít a 100 évvel ezelőtt harcolt roma katonáknak is. Ehhez kapcsolódik a könyvtár gyűjteményének felhasználásával készült kötetbemutató és irodalmi ajánló. Címe: A Nagy Háború az irodalomban és a történelemkönyvekben. 
A szeptember 12-én, szerdán délután fél 5-kor kezdődő megnyitón a könyvtár nevében dr. Prokai Margit igazgató köszönti a vendégeket, majd Petrovánszki Norbert, a Hangadó Egyesület elnöke mond bevezetőt, a szakmai megnyitót dr. Bene János, a nyíregyházi Jósa András Múzeum címzetes igazgatója tartja. Ezt követően Scholtz Róbert Gergely régész, történész, a Hegedűvel és puskával című kiállítás szervezője alkalmi tárlatvezetés keretében számol be a Nagy Háború elfeledett cigány katonáinak életéről, katonai szolgálatáról.

 

Csatolmányok