Miskolci múzsák a Szabad Földben

Múzsák Kertje címmel jelent meg írás a Szabad Föld augusztus 28-i számában a miskolci Feledy-ház udvarán kialakított emlékhelyről.
„Kedves Vendég! – kezdi írását a szerző – Ha betérsz a Miskolci Galéria Feledy-házának kertjébe, az olyan sziget, ahol béke és nyugalom száll meg, s varázslat alá kerülsz. A több száz éves házon és kertjén áldás van, hiszen három templom öleli körül, és 2009-ben a kertet önkéntesek kétkezi munkával, szívből, szeretetből teremtették meg. Ültettek bele egy kis, immáron termőre fordult diófát, mely beváltotta üzenetét: a jövő nemzedéke is láthatja a város alkotóinak értékteremtő folytonosságát. Az élőkét és azokét is, kiknek neveit az emlékfal melletti márvány- és sziklatáblákba vésték: költőkét, festőkét, grafikusokét, építészekét – a miskolci művészeti és kulturális élet kimagasló alakjait.”
Folytatás a Szabad Földben.
A hetilap megtalálható a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban is. Keresse az I. emeleti folyóirat-olvasóban!