Nagy Könyves Beavatás folyamatban

A Nagy Könyves Beavatás egy olvasásnépszerűsítő játék, melyre a 14 és 21 év közötti fiatalok 3-5 fős csapatokban nevezhettek. Az országos könyves versengés 2016. október 5-én kezdődött és 2017. március 8-áig tart, ez idő alatt hét fordulóban olvasnak és alkotnak a játékosok.  

Minden fordulóban választaniuk kell egy könyvet, és ahhoz készíteni egy Beavató lapot, azaz egy könyvajánlót. Ezek a lapok két részből állnak. Az első részben egy rövid ajánlót kell írni, vagy a megkezdett mondatokat folytathatják a résztvevők. A második részben egy 10 fokú érzelmi skálán pontozhatják a könyveket. A kreatív feladatok során a versenyzők készítenek montázst, zenei aláfestést, könyves sms-t, újratervezést, visszajátszást, szimulációs játékot, fanfictiont. A csapatoknak részt kell venniük három könyvtári programon is.

Az első rendezvény október 5-én volt, ekkor tartottuk a Választási Ünnepséget a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban, az első emeleten kialakított Tinisarokban, ahol könnyen megtalálhatják azokat a könyveket, amelyek közül a játék során választhatnak – az elsőről rögtön a Választási Ünnepségen dönteni kellett. Ekkor ismerkedtek meg egymással a csapatok, és Vitkolczi Ildikó író jóvoltából a blogírásról is sok érdekeset és hasznosat hallottak.

Miskolcról egyébként igen sokan jelentkeztek, összesen hét csapat indult!

Ők a következők: 5en a világ ellen, Élienek :3, Griff&él, Öt kis malac, Sugárszennyezett Neonpillangók, Szóköz és a TSZOFF. A következő program november végén lesz, akkor Trux Béla író a könyvírásról, a könyvírás nehézségeiről és személyes tapasztalatiról fog beszélni.

A játék már a harmadik fordulónál tart, de érdemes felidézni az indulást! (http://minap.hu/video/konyvet-valasztottak-beavatottak)
Aki szeretne a csaptokkal tartani, itt megtalálja (http://nagykonyvesbeavatas.hu/ ) az ajánlott könyveket és a csapatok könyvajánlóit és kreatív átiratait is. Jó olvasást! 

Faitli Eszter
tájékoztató könyvtáros

A játék kezdete, előzmények.