A Summa super titulis decretalium című, D 1027-es raktári jelzetű kötet a – II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárhoz tartozó – Lévay József Muzeális Könyvtár egyetlen ősnyomtatványa, a gyűjtemény legrégebbi nyomtatott könyve. A féltett könyvritkaság most a könyvtár központi épületének (Miskolc, Görgey A. u. 11.) földszintjén látható.
Az ősnyomtatvány szerzője Gaufredus de Trano 13. században élt itáliai egyházjogász, aki Nápolyban, majd Bolognában tanított kánonjogot. Korai halála miatt (1245) a lyoni zsinaton már nem vehetett részt, de egyház- és kánonjogi művei halála után széles körben elterjedtek, és több kiadásuk ismert volt. A Summa super titulis decretalium című, 1488-ban Kölnben megjelent egyházjogi műve azért becses számunkra, mert a 15. század második feléből, a könyvnyomtatás születésének időszakából marad ránk. Abból a néhány évtizedből, mely a könyv történetének kiemelkedő korszaka, és amely szorosan összefonódott Gutenberg nevével.
A mainzi születésű Gutenberg (1400 k.–1468) a mozgatható öntött betűs könyvnyomtatás feltalálásával forradalmasította az addigi könyvelőállítási technikákat. Újítása előtt is léteztek eljárások a betűk előállítására, a szedés és nyomtatás folyamatára, de az általa kidolgozott módszer – öntőműszer alkalmazása a nyomdai betűkép sokszorosításához – járult hozzá leginkább könyvnyomtatás elterjedéséhez.
Gutenberg a betűk sokszorosítását öntőműszerrel végezte, melynek első lépéseként a betűk rajzát készítették el, majd ennek alapján egy keményfém rúdból kivésték a betűk síkból kiemelkedő tükörfordított képét. Az így elkészült bélyegzővasat (patrica) valamilyen puhafém (a legtöbbször réz) tömbbe ütötték kalapáccsal. A bemélyedés (matrica), már a helyes betűképet mutatta. A betűöntéshez külön fémötvözetet is elő kellett állítani, amely ólomból, ónból és antimonból készült. A betűöntést az öntőműszerrel végezték, amely egymáson csúsztatható, fémderékszögekből, egy öntőcsatornából és öntőmintából állt. A fémderékszögek szabályos négyszöget alkottak, és méretük változtatható volt. Az oldalak eltolásával tetszés szerint lehetett beállítani a betűk törzsmagasságát (hosszanti keresztmetszet) és a betűvastagságot is. Ezzel az eljárással lehetővé vált az egyforma alakú, meghatározott szélességű és magasságú betűk sorozatgyártása.
Gutenberg korszerűsítette az addig használatban lévő nyomtatóprést, de nevéhez fűződik még a szedővas és a festékező labdacs feltalálása is. Legismertebb nyomtatványa a 42 soros Biblia oldalanként 42 sorban, két kötetben, körülbelül 180 példányszámban készült és 1455-ben jelent meg.
Az ősnyomtatványok (incunabulum, bölcsőnyomat) körébe az 1450-es évektől 1500. december 31-ig szedésnyomással készült nyomtatványok tartoznak. Több közös jellemzőjük van, melyek a könyvtárunkban található 1488-as kiadványon is felfedezhetőek.
A nyomdászok, főleg a korai időkben, a kéziratos könyvekhez, a kódexhez minél inkább hasonlító köteteket próbáltak előállítani. Az ősnyomtatványok ezért kezdetben címlap nélkül jelentek meg, a mű szerzőjét, címét, a nyomtatás helyét, idejét és magát a nyomdászt a könyv végén található kolofonon tüntették fel, ha egyáltalán közlésre kerültek ezek az adatok. Érdekesség, hogy Gutenberg neve például egyetlen nyomtatványán sem szerepel. Az első betűtípusok is a kézzel írt betűk mintájára készültek. A nyomdászok kezdetben gótikus betűket használtak, majd ezeket a könnyebben használható lettre de somme, bastarda és antikva típusok váltották fel. Az ősnyomtatványokból hiányoznak az oldal- vagy lapszámozások, mutatók, tartalomjegyzékek. Helyettük gyakran találkozhatunk kézzel írott elemekkel: a fejezetek kezdetét sokszor kézzel festett iniciálék jelzik, illetve a bekezdések jelzését is kézzel másolják, vagy nyomtatás után rubrikálják. Az ősnyomtatványokat legtöbbször papírra, ritkábban pergamenre nyomtatták és általában kötés nélkül árulták.
Az első Magyarországon nyomtatott könyv, a Hess András budai nyomdájában 1473-ban készült Chronica Hungarorum.