Pataki diákborász az Élet és Tudományban

Tokaji nedűk vallatása – Diákborászként a laborban címmel közli az Élet és Tudomány március 2-i száma Dékány Lea tanulmányát. A szerző ezzel a pályamunkával – a Sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium akkor 12. évfolyamos diákjaként – a TIT Kossuth Klub által szervezett Országos Tudományos és Technikai Diákalkotó Kiállítás (OTTDK) 2017. évi győztese, így részt vehetett a 2018. január 23-tól február 3-ig tartó tajvani Nemzetközi Tudományos Kiállításon (Expo-Sciences Internationale). Felkészítő tanára Halász László, konzulense Murányi Zoltán volt.
„Tokaj-Hegyalja magában foglalja mindazt az egyedülálló, legalább ezeréves szőlészeti-borászati hagyományt, amely máig változatlan formában maradt fenn. Földrajzilag is egyedülálló adottságú borvidék – számos vulkán által körülhatárolva– talajainak sokszínűségével, kedvező fekvésű lejtőivel és kitűnő klímájával Burgundiához hasonlítható. Ez a cikk arra keresi a választ, hogy az azonos évjáratú és fajtájú, valamint azonos eljárási módszerekkel készült borok fémtartalma mennyire függ a termőhelytől és annak azonosítására milyen fémek alkalmasak? – olvashatjuk a tanulmány bevezetőjében. Folytatás az Élet és Tudományban.
Ez a lap is megtalálható a miskolci II: Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban.