Szerencsiek a Magyar Demokratában

Újraédesített csokoládé címmel a szerencsi csokoládé történetéről, valamint Takács István, a helyiek által bonbonos Pista bácsinak nevezett szakember és a Szerencsi Bonbon Kft. munkájáról közöl riportot a Magyar Demokrata augusztus 31-i száma. Ugyanebben a lapban jelent meg Koncz Ferenccel, Szerencs polgármesterével készült interjú is.
„A csokoládénk a nemzeti értéktár része lett, és jó úton halad ahhoz, hogy hungarikummá váljon. Lélekben és gazdaságilag is erősíteni akarjuk a várost, a régiót az országot. Sajnos pesszimista alkat a magyar, pedig olyan sok mindenre lehetünk szerények, szoktam mondani viccesen – nyilatkozta a Demokratának Koncz Ferenc, Szerencs első embere, akit az év polgármesterévé választottak” – olvashatjuk A csokoládé nagykövete címmel megjelent interjú bevezetőjében. Részletek a Magyar Demokratában.
Ez a lap is megtalálható a miskolci II. Rákóczi Ferenc megyei és Városi Könyvtárban. A központi épületben keresse az I. emeleti folyóirat-olvasóban!