E havi könyvritkaságunk a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár új szerzeménye: „helyi szerző”, a Zemplén vármegyei Kohányon született Fáy András 1827-ben megjelent A’ két Báthorÿ című históriai szomorújátéka.
Fáy András (1786–1864) szülei jómódú nemesek voltak. A sárospataki jogi tanulmányok után 1804-től Pesten lett joggyakornok, aztán ügyvédi oklevelet szerzett. Ügyvédkedés helyett azonban – atyja kedvéért – a közigazgatásban vállalt hivatalt. 1818-ban visszavonult gombai birtokára. Szerette az irodalmat és az írókat: sokat olvasott, anyanyelvén és a latin klasszikusokon kívül a modern német, francia, és angol irodalmat, 1807-től pedig már maga is írt. Háza csakhamar a fiatal írók találkozóhelye lett. Vörösmarty Mihály a híres Fóti dalát Fáy szőlőjében, egy szüreti mulatság alkalmával szavalta el.
A Hitel megjelenését követően Fáy lelkesen csatlakozott a „legnagyobb magyarhoz”. Széchenyi István – felismerve Fáyban a rokongondolkodású nemzetgazdát, akinek liberális eszméi rá is hatottak – szövetségesének fogadta. Előbb Pest vármegye gyűlésein, majd 1835-ben országgyűlési követté választva, az ellenzék egyik tekintélyes tagja. Az országgyűlésben is szolgálta a gazdasági, társadalmi reformok ügyét.
Legnevezetesebb alkotása azonban a Pesti Hazai Első Takarékpénztár, melynek eszméjét még maga Széchenyi is kétkedéssel fogadta. Fáy azonban – miután Pest vármegye 1839. március 19-ei gyűlésén megtette a felállításra vonatkozó indítványt – hozzálátott terve megvalósításához. Sikerült is összeszedni az alaptőkét, s az intézet 1840. január 11-én megkezdte működését. Fáyt az alakuláskor segédigazgatóvá választották.
Fáy a fontolva haladás híve volt, elhatárolta magát minden radikális eszméktől. A szabadságharc idején visszavonult gombai birtokára. 1849 után életét főleg az irodalomnak és családjának szentelte. Ekkor adta ki munkái újabb sorozatát. Pestre visszatérve az írótársadalom nagy szeretettel ünnepelte meg 50 éves írói jubileumát.
Első könyve a Bokréta, mellyel hazájának kedveskedett (Pest, 1807). A dalokkal, mesékkel, epigrammákkal teli füzetet Kazinczy buzdítására adta ki. Híres íróvá azonban mesegyűjteménye tette: Fáy András eredeti meséi és aforizmái (Bécs 1820.), melynek még ugyanabban az évben második, majd 1825-ben (Pesten) harmadik kiadása is megjelent.
Hivatalos irodalmi elismerést először 1824-ben kapott: elnyerte a 400 forintos Marcibányi-féle nagyjutalmat. Az összeget a sárospataki főiskolának adományozta. 1825-ben újabb gyűjteményt adott ki: Fáy András újabb eredeti meséi és aforizmái (2. kiadása 1828-ban látott napvilágot, német és angol nyelven is megjelent).
Ő írta 1832-ben az első magyar társadalmi regényt: ez volt a Bélteky ház. A szakemberek szerint a mű szerkesztése ugyan hagy némi kívánnivalót maga után, az oktató elmélkedés is elnyomja benne az elbeszélést, de egészséges szelleme, termékeny eszméi, valamint tősgyökeres magyar nyelvezete tisztes helyet jelölnek ki neki a magyar irodalom történetében.
Fáy András drámaírással is kísérletezett. Írt történelmi drámát (A két Báthory, 1827), vígjátékot (Régi pénzek 1824; A közös ház 1838). A regény műfajához csak öregkorában tért vissza. Fáy munkásságának legjelentősebb korszaka 1818 és 1832 közé esik. Ekkor aktuális tematikájával, eleven ábrázolásmódjával, érdekesen és úttörő módon szólaltatta meg a reformkor első szakaszának problémáit, s hozzájárult a magyar próza új műfajának és realisztikus irányzatának kibontakozásához. Mikszáth Kálmán írta róla: „ha Széchenyi nincs, őt illeti a ’legnagyobb magyar’ titulusa, ha Deák nincs, ő nevezhető a ’haza bölcsének’ – így azonban maradt végig a nemzet mindenese.”
Példányunk fűzött, papírkötésű. 1827-ben jelent meg Landerer Lajos (1800–1854) pesti könyvkiadó és nyomdásznál, rézmetszetű címlappal és Báthorÿ Boldizsár arcképével. A rézmetszetek Lenhardt Sámuel (1790–1840?) rézmetsző és grafikus munkái.