Versek vonzásában – filozófusokkal

Üveges Tamás költő néhány verse lesz a téma a Versek vonzásában – A Miskolci Egyetem filozófusai miskolci szerzők alkotásairól – című sorozat következő összejövetelén december 12-én, kedden délután fél 5-től a könyvtár központi épületében (Miskolc, Görgey Artúr u. 11.).

A Miskolci Egyetem filozófusai (jobbra a képen: Gáspár Csaba László) korábban is vezettek – minden érdeklődő számára nyitott – szemináriumi foglalkozásokat a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban. Az egyetemi oktatók, doktorandus hallgatók leggyakrabban egy-egy irodalmi műben, versben, prózarészletben megfogalmazott gondolatokat értelmezték. A sorozat folytatódik. Ebben a félévben Miskolcon élő költők kiválasztott verseiről beszélnek majd az előadók. Nem az alkotók pályafutását vizsgálják, nem irodalomelméleti vagy nem esztétikai szempontú elemzésekre készülnek, hanem „csak” a kiválasztott versek kapcsán gondolkodnak – és gondolkodtatnak. Jó alkalom ez arra, hogy a filozófiai szempontból is értelmezhető összefüggésekre, kérdésfelvetésekre felhívják az olvasók figyelmét. Az idei sorozat különlegessége, hogy az alkotók is jelen lesznek ezeken az összejöveteleken.

A beszélgetéseket vezeti: Gáspár Csaba László intézetigazgató  habilitált docens (a felső képen), és Makai Péter egyetemi adjunktus (a bal oldali képen).

A meghívott költők: Fecske Csaba József Attila-díjas költő (szeptember 26., kedd 16.30); Csorba Piroska Szabó Lőrinc-díjas költő (október 17., kedd 16.30); Vass Tibor József Attila-díjas költő (november 7., kedd 16.30); Üveges Tamás költő (december 12., kedd 16.30).
A beszélgetések helyszíne a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épületének földszinti nagyterme.

A sorozatban szereplő költők által a filozófusoknak és az olvasóknak ajánlott verseket honlapunkon is megtalálhatják. Kattintson az alábbi linkekre! 
Fecske Csaba versei 
Csorba Piroska versei 
Vass Tibor versei
Üveges Tamás versei