A világ legkisebb állama

Olaszországi barangolásra indulhatnak dr. Rózsa György főlevéltáros vezetésével ebben a „szezonban” a diósgyőri Petőfi Sándor Könyvtár olvasói. Október 27-én Vatikánváros következik – ami már nem is Olaszország, hanem egy önálló teokratikus miniállam!

 

 A Vatikán, azaz a pápai állam több mint ezeréves múltra tekint vissza, ám a 19. század közepére elvesztette függetlenségét, és azt csak 1929-ben, a lateráni szerződésben kapta vissza. A miniállam teokratikus monarchia – azaz olyan hely, ahol a legfőbb hatalom „a papság vagy az egyházi hatalommal is rendelkező uralkodó kezében van, az egyházi és állami intézmények nem különülnek el egymástól”. Nem mellesleg ez a világ legkisebb területű, nem egészen fél négyzetkilométeres állama…

Természetesen nem ez az egyetlen különlegessége a Vatikánnak. Sokak szeme előtt most biztosan titkok és legendák derengenek fel – de ezek nélkül is éppen elég érdekességet találhatunk itt! Erről mindenki megbizonyosodhat dr. Rózsa György főlevéltáros előadásán, október 27-én, csütörtökön délután fél 5-től, a Petőfi könyvtárban. Ugyanis, szokásához híven, vetítéssel színesített élménybeszámolóját művészeti és történeti különlegességekre, érdekes történetekre építi fel.

Az olaszországi barangolás novemberben, közép-olasz történelmi városok virtuális látogatásával zárul.