Hírek

Györgyei Géza, az író – ha olvasó

Az Írók, ha olvasók (Könyvtári beszélgetések kedvenc kötetekről – kötetlenül) című sorozatunk következő vendége – május 28-án, kedden délután fél 5-től könyvtáruink nagytermében (Görgey A. u. 11.)Györgyei Géza lesz. A szerző műveiből Vajda Éva előadóművész olvas fel részleteket.
Györgyei Géza kötetei a könyvtárunkban
A Magyar Írószövetség Észak-Magyarországi Csoportja és a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár közös rendezvénye

Hospice-önkéntesek a könyvtárban

Az Erzsébet Hospice Alapítvány könyvtárunkban tartja június 4-én, kedden délután 4 órától az Önkéntesek Napját. Az érdeklődők megismerhetik a Hospice-ház mindennapjait, az önkéntesek munkáját, tapasztalatait. Minderről bővebben itt olvashat.

Költőink a Lyukas Órában

Két Miskolcon élő, József Attila-díjas költő: Fecske Csaba és Serfőző Simon verseit is közli a Magyar Írók Egyesületének folyóirata, a Lyukas Óra legújabb, 2013/3. száma.
A Lyukas Óra állandó rovata, „A hónap költője” című, kétoldalas összeállításban, Oláh András bevezetőjével jelentek meg Fecske Csaba versei. Serföző Simon most megjelenő Égig érő nyár című kötetéből pedig hét új verset választottak ki a lap szerkesztői.

A Lyukas Órát keresse a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban!

Könyvritkaságok a könyvheti árverésen

Az ünnepi könyvhét keretében – 2013. június 8-án, szombaton délelőtt 10 órától – az Abaúj Antikvárium és Aukciósház könyvárverést rendez a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban (Miskolc, Görgey A. u. 11.). A „kalapács” alá kerülő könyvek június 5-től 7-ig, naponta délelőtt 10-től este 18 óráig megtekinthetők a könyvtárban. Bővebb felvilágosítás kérhető telefonon (20/428-9105) vagy e-mailben (abaujantik@gmail.com). A katalógus elérhető ITT!

Déli mesék – népszerű operaénekesekkel

Opera-mesék címmel népszerű operákról, zeneszerzőkről, librettistákról „mesélnek” és énekelnek a Magyar Állami Operaház művészei, Herczenik Anna, Mester Viktória, Hábetler András, valamint a Miskolci Nemzeti színház zeneigazgatója május 16-án, csütörtökön déli 12 órától könyvtárunk nagytermében (Miskolc, Görgey u. 11.). A belépés ingyenes.
Műsor: A szeretet operája: a Varázsfuvola; Egy zseni, meg egy másik: Mozart és Da Ponte; A csábítás iskolája: Delila és Carmen; Akik a humorban nem ismertek tréfát: Rossini és Donizetti; Ripacsok életre halálra: Don Basilio és Don Pasquale.

A rockmúzeumról a HVG-ben

Mit Miskolc adhat címmel rövid írást közöl a HVG május 11-i száma a miskolci rockmúzeumról.
„Az idén befejeződő egymilliárdos beruházás, amelynek a Miskolci Egyetem melletti fűtőmű újrahasznosított épületei adnak otthont, máris számos relikviával büszkélkedhet: a ROCK! Europe múzeum több hazai és külföldi híresség, illetve együttes tárgyi emlékét őrzi, köztük egy zongorát a Republic közelmúltban elhunyt énekesétől, Cipőtől, Horváth Charlie trombitáját, gitárokat az Omegától, illetve a gitárvirtuóz Al di Meolától.”
Bővebben a HVG-ben.

A csodaszarvas nyomában Kövesi Péterrel

A csodaszarvas nyomában című kötetét mutatja be Kövesi Péter író május 14-én, kedden délután 5 órától könyvtárunk földszinti nagytermében (Miskolc, Görgey u. 11.). „A szerző elismert gyógyító, lelki segítő és tanító, akinek könyvei mellett mintegy húsz éve jelennek meg írásai hazai szak- és napilapokban” − írja ajánlásában a szerkesztő. A kötetet megjelentető, 2011-ben alapított Tarandus Könyvkiadó elsősorban spirituális és ezoterikus irodalom, illetve történelmi regények és szakmunkák, továbbá ezoterikus e-könyvek megjelentetésével foglalkozik.

Bővebben a kiadóról
Kövesi Péter A csodaszarvas nyomában című könyvének kiadói ajánlása 

Almamánia – minden jegy elkelt

Almamánia címmel az Alma együttes ad koncertet május 10-én, pénteken délután 4 órától könyvtárunkban. A nagy érdeklődés miatt az ingyenesen igényelhető belépők szinte azonnal elkeltek, amikor elhelyeztük a koncert plakátját a Gyermekkönyvtár ajtaja előtt. Így most azok a szerencsések találkozhatnak a népszerű együttessel, akik időben felfigyeltek a lehetőségre.
A rendezvény az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap finanszírozásával valósul meg.

Vendégünk volt Krasznahorkai László író

Krasznahorkai László Kossuth-díjas íróval beszélgetett Bagi Zsolt filozófus a Műút folyóirat és a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár „A MŰÚT a könyvtárba vezet” című sorozatának 31. író-olvasó találkozóján május 9-én, csütörtökön  könyvtárunk nagytermében. 
Krasznahorkai László könyvei a könyvtárunkban
Bagi Zsolt filozófus a Műút folyóirat felkérésére írta a következő sorokat arról, hogyan készült a beszélgetésre.

Dedikált ösvények május 30-ig a könyvtárban

Dedikált ösvények címmel Szakállas Zsolt absztrakt expresszionista festményeiből látható kiállítás május 30-ig a könyvtár I. emeletén  (Miskolc, Görgey Artúr u. 11.) 
A május 7-i megnyitón készült képek itt láthatók. 
A tárlatot Vámosi Katalin művészettörténész ajánlotta a látogatók figyelmébe. Ezt követően Apagyi Ferenc és Komor Zoltán költők közreműködésével irodalmi felolvasást tartottak, a műsort a hazánkban jórészt ismeretlen hangszer, a theremin bemutatása színesítette.

Tartalom átvétel
UMFT