Legfrissebb híreink

Varsányi Zsuzsa, a Magyar Rádió legendás zenei szerkesztője RádiJÓztam című könyvének bemutatója december 19-én, szerdán délután fél 5-kor kezdődik a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épületében (Miskolc, Görgey A. u. 11.). A szerzővel Czikora Ágnes riporter, egykori tanítvány beszélget.

A miskolci Balázs Győző Református Gimnázium tanulóinak alkotásaiból rendezett Képes meglepetések című kiállítást Borgó Munkácsy-díjas festőművész nyitja meg 2018. december 3-án, hétfőn délután fél 5-kor a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épületében (Miskolc, Görgey A. u. 11.). A kiállítás megtekinthető 2019. január 12-ig a könyvtár nyitvatartási idejében.

Kaffka Margit, Ady szavait idézve, „a nagyon-nagy asszonyíró” éveket töltött Miskolcon. Meghatározó éveket, hiszen itt lett igazán tanító és író, feleség és anya. Rövid, mindössze 38 évre szabott élete száz évvel ezelőtt, 1918. december 1-jén ért véget, fiával együtt a spanyolnáthajárvány áldozata lett.

A Magyar Könyvtárosok Egyesületének Gyermekkönyvtári Szekciója által alapított Vándorbagoly-díjat 2018. november 15-én a szegedi Somogyi Károly Megyei és Városi Könyvtárban tartott szakmai napon vette át a miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár két munkatársa, Miklós Katalin és Gilányiné Lovász Tünde. Az elismerést minden évben olyan gyermekkönyvtár kapja, ahol a könyv, az olvasás népszerűsítése érdekében kiemelkedő szakmai munkát végeznek a könyvtárosok. A tudást, a bölcsességet jelképező bagoly fából faragott szobrának alapja a titkok ládája, amelybe a gyerekek rejthetik üzeneteiket. 

Indonézia Nyugat-Pápua nevű tartománya innen nézve amolyan „világvége-vidék”. Nemcsak, mert napokban mérhető oda a leggyorsabb út is, hanem mert az őslakók még őrzik törzsi hagyományaikat, és mert a türkiz óceánra épült bungalók a tökéletes békét nyújthatják. Dr. Zajzon Norbert geológus nyáron arra járt, útjáról a Szabó Lőrinc Könyvtárban tart beszámolót.

E havi könyvritkaságunk, Marie Sophie Cottin (1770–1807) francia írónő regénye, a Lizinka, amely magyar fordításban 1830-ban jelent meg Burián Pál kiadásában Budán. A fordítója „helyi szerző”, Benke József (1781–1855). A kötet most a központi könyvtár (Miskolc, Görgey A. u. 11.) földszintjén egy kiállítási tárlóban látható.

Gyuris Tibor-kötet

Nagy utazást, izgalmas szellemi kalandot, szerelmet, szenvedélyt, harcot és némi ezotériát is rejt Gyuris Tibor regénye, a Nélküle. A miskolci kötetbemutató november 28-án, szerdán délután fél 5-kor kezdődik a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épületében. A szerzővel Gerliczki András irodalomtörténész beszélget. A műsorban közreműködik Székely Szabolcs István zeneszerző és Füzesséry Tibor gitárművész.

Ötkönyv

Finta Éva Ötkönyv című kötetének bemutatója 2018. november 22-én, csütörtökön délután fél 5-kor kezdődik a könyvtár központi épületében (Miskolc, Görgey A. u. 11.). Bevezető előadást tart: Makai Péter, a Miskolci Egyetem oktatója, a kötet múzsáit bemutatja: Finta Éva költő, a verseket előadja: Lukács Gábor színművész.

Anna Šimkuličová homonnai újságíró képeiből nyílik kiállítás november 14-én, szerdán délután 3 órakor a Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtárban.

A Kazincbarcikai Gobelin Öltögetők Körének alkotásaiból látható kiállítás november 5-től december 1-ig a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épületében (Miskolc, Görgey A. u. 11.). A Tűvel festett városképek és egyéb csodák című tárlatot Pfliegler Péter, Miskolc Megyei Jogú Város alpolgármestere nyitja meg november 5-én, hétfőn délután 5 órakor. A műsorban közreműködik: Bendzsák Erika fuvolaművész, zongorán kísér Pataki Gábor.

Oldalak