Legfrissebb híreink

Elhagyott harcmező címmel – a Bíbor Kiadó gondozásában – megjelent Györgyei Géza válogatott elbeszéléseit tartalmazó kötete. A Miskolcon élő szerző 1983 óta publikál. Első novellája a Palócföldben jelent meg, azóta közölte írását többek között a Mozgó Világ, az Élet és Irodalom, a Rakéta Regényújság, a Várhely, a Hévíz, a Napjaink, az Agria, a Lyukasóra. A különböző antológiákban is helyet kaptak novellái. Önálló kötetei: Sárga cseppkövek (1987), Csodaszép kísértet (1997), Pókháló (2006), Lélek a mélyben (2012). Györgyei Géza 1997 óta a Magyar Írószövetség tagja, 2004-től az Észak-Magyarországi Írócsoport tikára. Irodalmi munkásságáért 2015-ben megkapta Miskolc város irodalmi díját, a Szabó Lőrinc-díjat.

Lévay József

Idén zárul a Lévay József Centenáriumi Emlékprogram, amely a költő, műfordító, gimnáziumi tanár, főjegyző halálának 100. évfordulóját kívánja méltó módon megünnepelni. 

A Hahó, könyvtár(s)ak! című megyei olvasásnépszerűsítő játékban az induló 26 csapat közül 15 jutott be a június 4-én, hétfőn megtartott döntőbe. Végül a Bőcsi Könyvmolyok, a bogácsi Könyvbarátok, a Bánhorváti Betűfalók, az Olvasótündérek (miskolci Avastetői Széchenyi Általános Iskola), a Bojahada (tiszaújvárosi Széchenyi István Általános Iskola), a Regényfogók (miskolci Fazekas Utcai Általános Iskola) és a gesztelyi Csokonais könyvbarátok szerepeltek a legjobban. Ők vehetnek részt július 9-től 13-ig a bogácsi Jurta Üdülőközpontba szervezett ingyenes olvasótáborban.

A LEGSIKERESEBB CSAPATOK - BŐVEBBEN

 

Gyarmati Béla új regénye, az Anna napjai az egykori polgárság és az arisztokrácia világába vezeti az olvasót. A háború borzalmai ellenére egy szép szerelmei történet is kibontakozik a kötet lapjain. A könyv bemutatója június 7-én, csütörtökön délután fél 5-kor kezdődik a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épületében (Miskolc, Görgey A.u. 11.). Bevezető előadást tart: dr. Viga Gyula néprajzkutató. A szerzővel beszélget: Némethi Lajos, a könyvet megjelentető Herendi 2004 Kiadó vezetője. A regényből részleteket olvas fel: Mikita Dorka Júlia és Balázs István.

Mesélj rólam! címmel – Bodonyi Panni grafikusművész rajzaival – a Bíbor Kiadó gondozásában megjelent Csorba Piroska Miskolcon élő Szabó Lőrinc-díjas költő legújabb kötete. A gyermekverseket tartalmazó, de nem csak gyerekeknek szóló könyv bemutatója – az ünnepi könyvhét rendezvényeként – június 12-én, kedden délután 5 órakor kezdődik a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épületében (Miskolc, Görgey Artúr u. 11.) . Köszöntőt mond: dr. Borkuti Eszter, a Bíbor Kiadó ügyvezetője. A könyvet bemutatja a szerző. Verset mond – a kötet két hőse, Ancsa és Peti szerepében – Takács-Borkuti Nóra és Papp Lukács Márton.

Az ünnepi könyvhét miskolci megnyitója:
2018. június 6., szerda 16.00
„… aki egyszer csillagra éhül, nem akar lejönni az égrül”

Az ünnepi könyvhét programsorozatát megnyitja:
Kiss Anna Kossuth-díjas költő, a Nemzet Művésze
Köszöntőt mond: Dr. Kiss János, Miskolc Megyei Jogú Város alpolgármestere

Könyvtér (Erzsébet tér) 

Bármilyen hihetetlen, igaz: 70 éves lett Fecske Csaba. Köszöntsük együtt a József Attila-díjas költőt jeles születésnapja alkalmából június 5-én, kedden este 6 órától a Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtár kertjében, a Doleschall Gábor Emlékherbáriumban (Mindszent tér 2.)!

A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár (Miskolc, Görgey A. u. 11.) nyári napközis táborba hívja a kisiskolásokat (az 1., 2., 3. és 4. osztályosokat).

A miskolci Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola festészet tanszakos tanulóinak alkotásaiból látható kiállítás a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épületének I. emeletén május 29-től június 15-ig a könyvtár nyitvatartási idejében. A tárlatot május 29-én, kedden délután 2 órakor Cseke Gábor, az iskola igazgatója nyitja meg, a műsorban közreműködnek az iskola tanulói. 

 

Magyarországon 1881-ben jött létre a Műemlékek Országos Bizottsága. Ezt követően kezdődött el igazán az országban található műemlékek számbavétele. Ennek a munkának kézzel fogható eredménye az 1905 és 1915 között megjelent, Forster Gyula által szerkesztett Magyarország műemlékei című négykötetes mű.

Oldalak