Miskolci menedék a Nők Lapjában

Menedékház, ahol anyák és gyerekeik meglelhetik a kiutat címmel közöl riportot Nők Lapja december 10-i száma a Református Szeretetszolgálat miskolci kismamaházáról.
Gálné Ács Mária, a ház alapítója az újságírónak elmondta : „ A menedékház létrehozásának gondolata a gyermekágyban született meg, 22 évvel ezelőtt: – 1992-ben született a gyermekem, és az orvos azt mondta, amikor hazavittem a kórházból, jó nekem, mert van hová vinnem. Ez a mondat szöget ütött a fejemben. Vele összefogva elkezdtük megkeresni az egyházi és az állami vezetőket, illetékeseket, és tervezgetni, hogyan lehetne anyaotthont létrehozni (…) 1995-ben létrehoztuk az alaptványt, és 1996-ban megnyitottuk a Lorántffy Zsuzsanna Református Kismamaházat – a megyében ez volt az első ilyen intézmény, és országosan is az elsők között voltunk...”
Folytatás a Nők Lapjában.
A lap megtalálható a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban (is).