Tokaji bor a Magyar Demokratában

Áttörés előtt a magyar bor címmel közöl cikket a magyar szőlő- és borágazat várható változásairól a Magyar Demokrata március 19-i száma. „Mintegy 2,5 milliárd forinttal nő a magyar szőlő- és borágazat támogatása a követkető öt évben, derült ki a Borjog és bormarketing 2014 konferencán. A nemzetközi kitekintésű szakmai tanácskozásaon elhangzott, jelentős változások történtek az utóbbi években a mezőgazdaság ikonikus ágazatában” - olvashatjuk a cikk beveztőjében. A jelenlegi helyzetről, a jövő terveiről több Tokaj-Hegyalján élő borászt is megszólaltat a szerző, és közli a Demeter Zoltán tokaji borász által megszövegezett programot, a Borászok 12 pontját is. Az írásból kiderül: Tiffán Zsolt villányi borosgazda, az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága Szőlészeti és Borászati Albizottságának elnöke szerint a kormány számára ez a 170 vincellér által támogatott 12 pont jelenti a vezérfonalat: "ez ugyanis hiteles, vállalható, számon kérhető program”. Ízelítőként következzék az első és az utolsó pont: „1. A szőlészet és borászat kiemelt mezőgazdasági ágazatként történő köezelése.; 12. A borfogyasztás és gépjárművezetés viszonyának ésszerű szabályozása.” A többi a Magyar Demokratában.
A lap megtalálható a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban (is)!