A FONOGRAM - Magyar Zenei Díj 2010:
nyertesei
Joseph HAYDN eredeti kottáit az Országos Széchenyi Könyvtár őrzi. Közöttük vannak olyan darabok is, emelyeket orgonasípokkal ellátott tekerőlantra komponált a szerző a nápolyi király, Ferdinánd megrendelésére. ma Európában mindössze négy-öt darab ilyen hangszer létezik, amelyen ezeket a műveket meg lehet szólaltatni.
Vannak olyan karmesteri pálcák, amelyeknek varázserőt tulajdonít a publikum. Így kerülhetett a győri „Richter János Archívumba” az a pálca, amellyel a kisalföldi város legnagyobb muzsikus szülötte élete utolsó koncertjét vezényelte 1912-ben Bayreuthban
Ludwig Köchel német zenetörténész találta meg a „Hull a pelyhes fehér hó” című párizsi dalocskát Mozart művei között, melyet a zeneszrző gyakorló darabként adta egyik tanítványának. A dalt egy sanzongyűjteményből vehette, melynek motívumait a variációk C-dúr -ban című művében dolgozta fel. A Köchel műjegyzék száma : K 265(KV 33 e)
Szól a kakas már...
A világszerte ismert legenda szerint ez a dal Taub Eizik Izsák nagykállói rabbi nevéhez fűződik. Hogy pontosan milyen szerepet is töltött be a dal megszületésében, azt homály fedi, az erről szóló legendák ugyanis ellentmondanak egymásnak. Bizonyos források szerint ő gyűjtötte a falusiaktól a Szól a kakas már dallamát és szövegét, mások szerint ő írta, megint mások szerint kedvenc nótája volt és a meghonosításában segédkezett. Akármi is legyen a valóság, a Szól a kakas már a zsidó és klezmer muzsikusok egyik kedvelt dallamává vált.
Taub Eizik Izsák a vármegye főrabbija lett, miután a tehetséges fiú visszatért Morvaország fővárosából, ahol a rabbiképzőt látogatta. 40 évig tartó nagykállói szolgálata alatt a békés egymás mellett élésre tanított, bevezette a magyar igehirdetést, közadakozásból iskolát, kórházat és zsinagógát alapított. Hatalmas tisztelet övezte már életében is, mert sokan csodatévő energiát tulajdonítottak neki. Õt tartják a haszidizmus (ortodox zsidó vallási irányzat) magyarországi alapítójának. 70 évesen, 1821 március 11-én halt meg. Halálának évfordulóján - Ádár hó 7-én - a mai napig sokan keresik fel a nagykállói zsidótemetőben lévő sírját (Patrick a kriptában).
A dal szövege így szól:
Szól a kakas már,
majd megvirrad már,
Zöld erdõben, sík mezõben,
sétál egy madár.
Várj, madár, várj,
Te csak mindig várj,
Ha az Isten neked rendelt
Tied leszek már.
Micsoda madár,
micsoda madár!
Kék a lába, zöld a szárnya,
engem oda vár.
Szól a kakas már,
majd megvirrad már,
Adoneynu r'ey v'onyeynu,
Miért nincs az már?
Kállai Kettős
A legenda szerint a Kállai Kettős tánca a török időkből származik, amikor Kállónak még volt vára.
A végvárakban lakó őrség pajkos szórakozásai közé tartozott, hogy az elfogott török foglyokat párosával egymáshoz kötözték, és a hol lassú, hol gyors dallamra táncra kényszerítették. Innen származhat a "majd eljáratom én vele a kállai kettőst” szólás. Mások szerint a nagykállói vármegyeháza börtönében találták ki a kínzók: a pincék alatt volt egy aprócska cella, amelynek padlózata hegyes vaskockákkal volt kirakva és amelyben se leülni, se felállni nem lehetett. A bezárt foglyoknak (állítólag a földesúr fellázadt jobbágyainak) váltogatniuk kellett a lábaikat, mintha tüzes táncot ropnának.
A Kállai Kettős táncáról szóló első említés 1674-bõl való, 1736-ben diákdalként aposztrofálták, majd Arany János verseli meg az „Öldöklő Angyal” cimű balladájában. Kodály Zoltán 1926-ban jegyezte le a dallamokat, 1933-ban pedig Lajtha László készített hangfelvételt Nagykállóban. Kodály megjegyezte, hogy csodálkozására a dallamokat csak a tánccal együtt tudták előadni a falusiak, és ezért azt táncos szakembernek is meg kellene néznie. Kodály e két felvétel alapján írta meg a Kállai Kettőst vegyeskarra és népizenekarra 1951-ben, amely Rábai Miklós koreográfiájával bejárta a világot. A híressé vált dallamok fennmaradt szövegvariációi a féltékeny ifjú és a csalfa kedves közötti érzelmhullámzásokat karakterizálják, a busongás és a csúfolódás változó hangulatait:
Felülről fúj az őszi szél,
Zörög a fán a falevél.
Ugyan babám, hová lettél?
Már két este el nem jöttél.
Nem vagyok én senkinek se adósa, adósa
Él még az én feleségem édesanyja édesapja,
meg annak az anyósa, apósa,
Eb fél, kutya fél, míg a ipam, napam él...
Eb fél, kutya fél, míg a ipam, napam él...
Már két este el nem jöttél,
Talán a verembe estél?
Nem estem én a verembe.
Véled estem szerelembe.
A Köchel-jegyzék története
Bár a Mozart halálát követő évtizedekben sok kísérlet volt arra, hogy a műveit katalógusba rendezzék, az első jegyzék 1862-ben készült el. Címe Chronologisch-thematisches Verzeichnis sämtlicher Tonwerke Wolfgang Amadé Mozarts (Wolfgang Amadé Mozart összegyűjtött zeneműveinek időrendi-tematikus jegyzéke) volt, megalkotója pedig Ludwig von Köchel botanikus volt. Az 551 oldalas könyv ezen kívül minden mű mellett tartalmazta azok nyitóütemeit.
Köchel időrendi sorrendbe rendezte a műveket. Mivel főleg az 1784 előttiekre csak sejtések voltak Köchel korában, illetve sok mű nem került még elő abban az időben, a katalógust időnként átdolgozták, frissítették. Így jelenleg a hatodik átdolgozásnál tartunk. Jelentősebb változások csak a harmadikban (megalkotója Alfred Einstein (1937)), ill. a jelenlegi, hatodikban (Franz Giegling, Gerd Sievers és Alexander Weinmann dolgoztak rajta, 1964-ben adták ki). A hetedik átdolgozás folyamatban van.
Dó, ré, mi fá, szó, lá, ti, dó, ezt ismételtük éveken át az iskolában, megjegyezni kézjelekkel együtt bonyolult volt. Legendák keringenek arról, hogy ezt Kodály Zoltánnak köszönhetjük, ám az igazság az, hogy ő egy már régről ismert rendszert vett át. Célja az volt, hogy megtanítsa növendékeit a tiszta énekhangokra, pontosabban a biztos hangeltalálásokra. A rendszert Arezzoi Guido iskolája teremtette meg, kb. 1000-ben. Igen, ennyire régen, mégpedig egy Szent Jánosnak írt himnuszból, mert sorainak egy-egy kezdőhangja adja a szolmizációs hangokat (UT-RE-MI-FA-SOL-LA-SI). Később úgy találták, hogy az UT szótagot nem lehet olyan jól énekelni, ezért Giovanni Battista Doni 1640 körül a saját családnevének egy szótagjával helyettesítette azt. Egyes források szerint a Dominus (Úr, Isten) latin szóból eredeztethető a dó. Kodály Zoltán pusztán átvette ezt és beültette a magyar énektanulás alapkövének, hogy legyen a zene mindenkié.
Arezzói (lat. Aretinus) névvel illetett zenebuvár, bencéspap, szül. a régibb felfogás szerint a toscanai Arezzóban, ujabb kutatások szerint azonban Páris közelében 995 táján, megh. valószinüleg 1050 máj. 17. A St. Maur des Fossés kolostorban nevelkedett, ezért G. de Sancto Mauro néven is említik. Rágalmazó irigyei miatt a Ferrara melletti Pomposa kolostort el kellett hagynia, Arezzóba vonult, s 1029. Avellanóban a kamalduli-kolostor priorja lett. Ő találta fel a hangjegyvonalak mai használata módját (l. Arezzói szótagok). A transzponálás (mutálás, mutáció), valamint a Guidó-kéz (l.o.) az ő találmánya. zeneelméleti iratai: Micrologus de disciplina artis musicaeelőszó gyanánt az arezzói püspökhöz irt levéllel; Regulae de ignoto cantu (ez egy antiforarium előszava): Epistola Michaeli Monacho de ignoto canti directa; mind megjelentek Gerbertnél (Scriptores, II. 2-50). G. felől monográfiát irtak Angeloni, Ristori, Kiesewetter s mások; ujabban, szobrának leplezésekor, Falchi, Studi su Guido Monaco (1882); Lant, Der Kongress von Arezzo (1882); Dom Germain Morin (A revue de l'art chrétien, 1888, III. füz.).
