Kiűzetés – meghívó Fecske Csaba kötetbemutatójára

Fecske Csaba József Attila-díjas költő Kiűzetés című kötetének bemutatója április 12-én, csütörtökön délután fél 5-kor kezdődik a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épületében (Miskolc, Görgey Artúr u. 11.). A magyar költészet napja alkalmából rendezett irodalmi est műsorában közreműködik Harsányi Attila Jászai Mari-díjas színművész és Vihula Mihajlo Pro Cultura Minoritatum Hungariae díjas gitárművész. A szerzővel beszélget: Filip Gabriella Szabó Lőrinc-díjas szerkesztő, főkönyvtáros. 

Az idén 70 éves Fecske Csaba legújabb, a Magyar Napló Kiadó gondozásában megjelent Kiűzetés című kötete szigorú versválogatás. Időrendben, a korábbi önálló köteteinek sorrendjében követik egymást a ciklusok, majd végül kaptak helyet a legújabb alkotások. Az 1998-ban kiadott Majd máshol című kötetből kiválasztott versekkel kezdődik a Kiűzetés, tehát kimaradtak a korábban megjelent könyvek – az Arcok holdudvara, a Vakfolt és a Holdfényben – versei, és kimaradtak ebből a gyűjteményből a gyermekversek is. A kiadó ajánlása szerint ez a kötet „a tradicionális költészet jelentékeny produktuma, úgy tematikailag, mint formailag, nagyon változatos és sokszínű. A költő játszi könnyedséggel bánik a nyelvvel. Ugyanúgy otthon van az antik időmértékes, mint a magyaros, ütemhangsúlyos és másféle verselésben. A sötét, és olykor drámai hangvételű versek ellenére, derűs optimista kicsengésű kötetnek mondható a Kiűzetés, jó érzéssel, lélekben erősödve teheti le kezéből az olvasó. Szerethető versek gyűjteménye.”
 

Csatolmányok
AttachmentSize
Image icon Meghívó293.01 KB