Erdélyi Béla festőművész életéről, alkotásairól, pedagógiai munkásságáról, a „kárpátaljai Barbizonról” a Kassán élő Duncsák Attila festőművész tart előadást október 17-én, pénteken délután fél 5-től a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épületében (Miskolc, Görgey A. u. 11.). Erdélyi Béla – a Magyar Napló gondozásában megjelent – naplókötetét a szerkesztő, Szakolczay Lajos irodalomtörténész mutatja be. Dr. Kerekes Ferenc orvos, műgyűjtő támogatásának köszönhetően Erdélyi Béla néhány eredeti festményét is láthatják a kötetbemutató résztvevői.
„Időtlen: ’Egy porszem’. / Isten! / Milyen óriási mű: ’Az élet!’ Milyen szép, hogy / föl nem foghatjuk!” – ezzel a bejegyzéssel kezdte 1926-ban naplóját Erdélyi Béla. A festőművész irodalmi igénnyel megfogalmazott sorai sokat elárulnak arról, mit gondolt életről, halálról, költészetről, képzőművészetről, közösségről, emberségről az elsősorban festőművészként ismert alkotó.
Szakolczay Lajos író, a Magyar Napló gondozásában megjelent naplókötet szerkesztője szerint: „Az 1926–1927-es napló filozófiába, én-szerelembe, almanach-lírába csomagolt versfutamai a művészet mindenhatóságáról, egy az alkotással betelni nem tudó érzékeny lélek valóságánál több, víziónál kevesebb – fölöttébb érzelemdús – látomásairól vallanak”.
Erdélyi Béla a két világháború között, a mai Románia területén található Kelemenfalván született 1891-ben. A máramarosi tanítóképző elvégzése után – 1911 és 1916 között a Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanult. Előbb a munkácsi, később az ungvári tanítóképzőben oktatott. Közben eljutott Münchenbe, Párizsba. Boksay Józseffel 1927-ben szabadiskolát hozott létre Ungváron, művésztelepet szerveztek, megalakították a Kárpátaljai Képzőművészek Egyesületét, kiállításokat szerveztek, megrendezték 1941-ben és ’42-ben az Ungvári Művészeti Napokat. 1945-ben ő lett a rektora a rövid életű ungvári Képzőművészeti Főiskolának, majd 1946-tól 1949-ig a Kárpát-Ukrajnai Képzőművészek Szövetségének elnöke volt. Évekig az ungvári iparművészeti szakiskolában tanított, és igazgatóként is irányította az intézményt. 1955. szeptember 19-én halt meg Ungváron.
Erdélyi Béla 1926–27-es naplóját féltett kincsként őrizte a Kassán élő, ungvári születésű festőművész, Duncsák Attila. De egy idő után be kellett látnia, nem őrizheti magántulajdonként a kis füzetet, hiszen olyan gondolatokat fogalmazott meg Erdélyi Béla, amely mások számára is fontos lehet.
Erdélyi Béla festőművészként is jelentőset alkotott, de mint gondolkodó is értékes örökséget hagyott az utókorra. Érdemes beleolvasni a naplóba: „Dolgozni! Dolgozni! Elfelejteni az élet titkát. Megalkotni mindent, amire képeseknek érezzük magunkat, visszaadni Alkotónknak a kölcsönkapott erőt!”