Megújult a könyvtár Aggteleken és Hejőpapiban

Két könyvtárátadót is tartanak 2019. szeptember 13-án, pénteken Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Az egyiket Hejőpapiban a másikat Aggteleken.

Az Aggteleki Általános Iskola és a Művelődési Ház felújítása során a helyi önkormányzat felújította a könyvtár helyiségét is, melyet a Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer támogatásának köszönhetően új bútorokkal rendezhettek be. Az ünnepélyes átadás szeptember 13-án, pénteken délelőtt 10 órakor kezdődik.

Hejőpapiban délelőtt 11 órakor kezdődik az ünnepélyes könyvtárátadás. Köszöntőt mond Tállai András a térség országgyűlési képviselője, Miskolci Tibor Hejőpapi polgármestere és dr. Prokai Margit, a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatója.
Hejőpapi önkormányzata 2018-ban 2,4 millió forintot nyert könyvtári eszközfejlesztésre a Nemzeti Kulturális Alap pályázatán. Ennek köszönhetően nagyobb és jobb beosztású térbe, önálló épületbe költözött a könyvtár. A bútorzat és az informatikai eszközök beszerzését a pályázaton nyert összeg fedezte, az épület belső és külső felújítását pedig az önkormányzat vállalta. A tervek szerint itt is hamarosan beindul az elektronikus kölcsönzés.