Az Okszerű bortermelés hegyaljai kézikönyve

A szüretre készülve e havi könyvritkaságunk egy helyi szerző, Szabó Dávid orvostudor 1855-ben Pesten Emich Gusztáv Könyvnyomdájából, még a filoxéra pusztítás előtt megjelent műve, az Okszerű bortermelés hegyaljai kézikönyve.

Szabó Dávid Mádon született 1808-ban. Középiskolai tanulmányait Sárospatakon és Miskolcon végezte. A pesti egyetemen szerzett orvosi diplomát. 1838-ban avatták orvossá. Doktori értekezésének a címe: A mádi bor természet- és orvostudományi tekintetben. Szülőhelyén, Mádon kezdte pályafutását, majd Sárospatakon folytatta orvosi működését. Később Nagykállóba, majd Nyíregyházára került. Közel húsz évig volt Szabolcs vármegye főorvosa és Nyíregyházán a városi kórház vezetője. 78 éves korában Nyíregyházán halt meg, Nagykállóban temették el. Leszármazottai felvették a Mádi előnevet. Unokája volt Mádi Szabó Gábor (1922–2003) színművész.
Diákkorától írt verseket, elbeszéléseket, a korabeli folyóiratok is közölték írásait. Orvostudományi munkái közül a Kisgyermekes anyák könyve című felvilágosító műve a legjelentősebb. Borászati írásai közül az Okszerű bortermelés hegyaljai kézikönyve volt a legsikeresebb. Ebben a művében részletesen inkább szőlőművelést, mint a borkészítést ismerteti, kezdve a szőlőtő részeitől a szőlőbetegségek elleni védekezésig.
Könyvtárunk példánya dedikált. „Soltész János úrnak barátsága jeléül a szerző”.
Soltész János (1809–1879) Mezőcsáton született. Sárospatakon a ref. főiskola orvosa és természetrajztanára volt 1834-től 1872-ig. Főleg természetrajz, állattan, növénytan, ásványtan, egészségtan tankönyveket írt, melyek több kiadásban is megjelentek.

Példányunk félvászon kötésű, jó állapotú könyv. Könyvárverésen vételi megbízással sikerült megszereznünk.