A könyvtári kronológia és a „koronológia”

A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár kiadásában megjelent Borsod-Abaúj-Zemplén megye könyvtártörténeti kronológiája. Kereskedelmi forgalomba ugyan nem kerül a kötet, de a megye nagyobb könyvtárai rövidesen megkapják, így ott majd megtalálják mindazok, akiknek készült, akiket foglalkoztat a helyismeret, a megye kulturális életének története.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megye könyvtártörténeti kronológiája című kötet első évszáma: 1525, „az eredetileg a Vitkovics-kódex részét képező magyar nyelvű Miskolci töredék keletkezési ideje”. A Miskolci-kódexként is emlegetett dokumentum a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárhoz tartozó, a miskolci Mindszent téren található Lévay József Muzeális Könyvtár gyűjteményének egyik legbecsesebb darabja. Ennek a kódextöredéknek egy lapja került a kötet borítójára is. A következő évszám: 1531. Ekkor kezdte meg működését Sárospatakon a református iskola, a későbbi főiskola őse és első könyvtára. Az utolsó bejegyzett dátum: 2020. szeptember 5. Ekkor jelent meg a könyvtár régi képeslapjait bemutató sorozat 2. kötete, a Miskolc belváros – szívélyes üdvözlettel című kötet. Azóta kikerült a nyomdából ez a kronológia, és már a nyomdában van a képeslapos albumsorozat 3. kötete, a Diósgyőrtől Tapolcáig – szívélyes üdvözlettel, és a koronavírus miatti részleges bezártság után 2021. május 3. óta – a védettségi igazolvány felmutatásával – újra látogatható a könyvtár. A könyvtári kronológia szempontjából elsősorban azért van jelentősége a koronavírussal kapcsolatos dátumoknak, mert a kényszerű bezártság, a szolgáltatások korlátozása idején jutott idő a kötet anyagának összeállítására, a begyűjtött információk rendszerezésére, a nyomdai előkészítésre.
A most megjelent megyei kronológiát megelőzte a Gerő Gyula által szerkesztett, a 996-tól 2010-ig terjedő időszak könyv- és könyvtártörténeti szempontból jelentős eseményeit feldolgozó Magyar könyvtártörténeti kronológia eddig megjelent négy kötete. Az az országos kronológia volt az alapja ennek a megyei kötetnek, természetesen kiegészítve és ehhez illesztve a 2011 és 2020 közötti évek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében történt könyvtári eseményeit feldolgozó összeállítást.
„Nem jöhetett volna létre megyei kronológiánk Gerő Gyula alapműve és folyamatos szakmai támogatása, szigorú kontrollja nélkül, ezért neki hálás köszönettel tartozunk” – írja a bevezetőben dr. Prokai Margit, a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatója, a kiadvány helyi szerkesztője. Itt mond köszönetet azoknak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei könyvtárosoknak, akik adatokat szolgáltattak a kiadványhoz, és itt esik szó a koronavírusról is. „Nem készült volna el a megyei kronológia ebben az évben, ha a sors nem szól közbe és nem kényszerülnek a könyvtárosok is otthoni távmunka végzésére a koronavírus okozta járvány és veszélyhelyzet miatt. Ezért a ’koronológia’ is hozzájárult kronológiánk megvalósulásához – fogalmaz tréfásan az igazgatónő, majd komolyra fordítva folytatja. – „Végül, de nem utolsósorban a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár valamennyi munkatársát köszönet illeti a közreműködésért, adatszolgáltatások begyűjtéséért, megosztásáért. Közülük is kiemelkedik Körtvélyesi Éva munkája, aki a kötet borítóját megtervezte, szövegét nyomdakészre szerkesztette.”
Lexikonokat, szótárakat, egyéb adattárakat a – szerzőkön, szerkesztőkön kívül – senki sem olvas el az elejétől végig. Ezt a könyvtári kronológiát sem fogják még a könyvtárosok sem „kiolvasni”, viszont nagyon jól használhatják majd a helytörténeti kutatók, és nem csak azok, akik kimondottan könyvtártörténettel foglalkoznak. Egy-egy település múltjával, vagy egy-egy jeles személyiség munkásságával kapcsolatban sok érdekes, pontos adatot tartalmaz a jól szerkesztett, könnyen áttekinthető kiadvány. Az információszerzést, a kötetben való tájékozódást segíti a részletes név-, cím- és tárgymutató is.