Béres Attila rendező, színházigazgató a Magyar Narancsban

„Nagyobb állat, mint a hangya” címmel jelent meg a Magyar Narancs 2022. január 20-i számában a Béres Attila rendezővel, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatójával készült interjú.
„Egy művészeti tanáccsal együttműködve vezeti a Miskolci Nemzeti Színházat, amelyet ma az ország egyik legjobb színházaként tartanak számon. Pályája alakulásáról, mesteréről, Székely Gáborról, az SZFE-ről beszélgettünk, de szóba került a politikai befolyásolás kérdése mellett Ókovács Szilveszter és a vidéki operatársulatok közötti vita is” – olvashatjuk a bevezetőben. Hogy az írás címében szereplő hangyánál melyik állat lehet a nagyobb, és miért is beszél erről Béres Attila, ahhoz végig kell olvasni a Magyar Narancsban megjelent teljes interjút.
Ez a lap is jár a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárba. A központi épületben keresse az I. emeleti folyóirat-olvasóban!