Országos Könyvtári Napok az esélyegyenlőség jegyében

„Nagyon figyelj, mert a világot 
teszed is azzá, aminek látod.” 
Ezt a Fodor Ákos idézetet választották mottóként az Országos Könyvtári Napok szervezői. Az Informatikai és Könyvtári Szövetség 2006 óta zajló sorozatához idén is sokszínű programokkal csatlakozott a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár, amely 2022. október 3-9. között számít az érdeklődőkre. 

 

A szakma legjelentősebb, legtöbb érdeklődőt megmozgató programsorozatán az elmúlt évben 1514 település 1793 intézményében 5067 eseményre került sor, amelyen 218 999 érdeklődő vett részt. A megyei könyvtárak idén ünneplik fennállásuk 70. évfordulóját, így a miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár is, melynek alapítása 1952. október 26-án történt. Erre emlékezve több játékkal, érdekes információval találkozhatnak október 3. és 26. között azok, akik felkeresik könyvtárainkat személyesen vagy online elérhetőségeinken. Ebben az évben a program kulcseleme az esélyegyenlőség lesz, mely jó alkalmat teremt arra is, hogy erősítse a könyvtárak, könyvtárosok szakmai, emberi kapcsolatait.
Az egy hét során intézményünk központi épületében (3530 Miskolc, Görgey A. u. 11.), valamint valamennyi fiókkönyvtárában számos programmal várja az olvasókat. Könyvtárunk író-olvasó találkozókkal, gyermekfoglalkozásokkal, bábelőadásokkal valamint október 7-én, pénteken kedvezményes beiratkozási lehetőséggel várja olvasóit. A hét utolsó napján az Országos Könyvtári Napok zárónapján rendezik meg már hagyományosan az úgynevezett Könyves Vasárnapot, mely a szó szoros és átvitt értelmében is hab lesz a tortán. Ez a nap igazi családi rendezvény lesz, amelyben kicsikre és nagyokra, idősebbekre és fiatalokra egyaránt számítanak a szervezők. A központi épület 10 órakor nyit és délután 2 óráig várja a látogatókat. A program elején egy mesés családi vetélkedő részeseivé válhatunk, játékos feladatok kínálnak kellemes időtöltést az érdeklődőknek. Lesz mesterségek játszóháza, népi játékkert, valamint kézműves foglalkozás és társasjáték minden mennyiségben. A nap záróakkordjaként kerül sor az Olvasók Királynője és Királya című megyei irodalmi játék értékelésére, és az ünnepélyes koronázásra. Köszöntjük a könyvtár legidősebb, legfiatalabb és legszorgalmasabb olvasóját, megtartjuk a családi vetélkedő eredményhirdetését és ekkor vágjuk fel közösen az Olvasók tortáját. 

 

70 évesek a megyei könyvtárak

1952-ben egy minisztertanácsi határozat rendelkezett a megyei könyvtárak létrehozásáról, amely elsőként Békéscsabán jött létre, majd sorra követték a többiek.
Ebben a játékban a „hetvenesek” a főszereplők.
A kvízkérdések megválaszolásával ajándékcsomagot nyerhet, a kirakó képkockáiból pedig elővarázsolhat egy-egy fotót a megyei könyvtárakról.
Legyenek a játszótársaink!
A megfejtés határideje: 2022. október 9. 24.00 óra
Kvíz és képkirakó

Csatolmányok