Versvillamos (is) vezet a Könyvtérre

Május 27-én elindult Miskolcon az első Versvillamos, jelezve: pontosan egy hét múlva megkezdődik az Ünnepi Könyvhét. Ám többről is szól ez a különleges hangulatú villamos!

 Fotó: MTI - Vajda János

Miskolcon a júniust meghatározza két nagy hagyományú és nagyszabású kulturális rendezvény: a 86. Ünnepi Könyvhét és a 15 éves BartókPlusz Operafesztivál. Mindkettő közös jellemzője, hogy az utcán járókat – és ez évben a villamoson utazókat – is megszólítja. A Vers-fesztiválvillamoson napi gondolatmadár, versvirágok, olvasósarkok várják az utasokat, hiszen az a nem titkolt célja, hogy emlékeztessen mindenkit: szórakoztató, sőt trendi az olvasás! Két megálló között is találhatunk olyan gondolatot, hangulatot akár egy-egy rövid idézetben is, ami sokáig elkísér. A vers pedig elválaszthatatlan a zenétől...

A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár, valamint az Operafesztivál Nonprofit Kft. együttműködésében, a Zeron Zrt., a Miskolc Holding, az MVK Zrt. és a MIKOM Nonprofit Kft. támogatásával létrejött Vers-fesztiválvillamos éppen ezért egészen az Operafesztivál végéig, június 21-éig közlekedik Miskolcon, az 1-es vonalon.

Menetrend:
munkanapokon
– Tiszai pu-ról: 6:14, 7:36, 9:00, 10:22, 12:06, 13:36;
– Felső-Majláthról: indulás: 6:55, 8:18, 9:40, 11:25, 12:54, 14:24
szombaton
– Tiszai pu-ról: 10:48, 12:06, 13:24, 14:45, 16:37;
– Felső-Majláthról: 11:26, 12:44, 14:02, 15:52, 17:15
vasárnap
– Tiszai pu-ról: 13:40, 15:10, 16:40, 18:10, 19:50;
– Felső-Majláthról: 14:27, 15:57, 17:27, 19:07, 20:24

A miskolci program

Így készült a versvillamos (videó)»


 

Csatolmányok
CsatolmányMéret
Kép ikon versvillamos_belso_mti.jpg94.12 KB