Legfrissebb híreink

Csorba Piroska

Csorba Piroska Arany Miskolc című verseskötetének és Szaniszlóné Kövesdi Judit miskolci témájú akvarelljeinek bemutatója június 9-én, pénteken délután fél 5-kor kezdődik a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épületében (Miskolc, Görgey A. u. 11.) A szerzővel beszélget: Filip Gabriella könyvtáros. A kötetből részleteket olvas fel Szegedi Dezső Jászai-díjas színművész, a Miskolci Nemzeti Színház tagja.

Arany-emlékév

Beke József magyartanárnak köszönhetően készült el Arany János születésének 200. évfordulója tiszteletére költő a verseinek szókészletét feldolgozó háromkötetes Arany-szótár. A kézikönyv az Anyanyelvápolók Szövetsége és a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságának kiadásában jelent meg – az anyanyelvi civil szervezeteknek nyújtott állami támogatásnak köszönhetően.

A Gömöri Múlt és Jelen című sorozat hatodik köteteként jelent meg a Tompa Mihály életét és munkásságát bemutató bibliográfia, melynek anyagát Imolay dr. Lenkey István gyűjtötte és rendezte. A kötet bevezetőjéből megtudhatjuk, hogy ő volt az, aki évekkel korábban először felhívta a figyelmet Tompa Mihály közelgő bicentenáriumára, így időben elkezdődhetett a felkészülés.

Múzeumok éjszakája – ismét a könyvtárban is! Egészen pontosan a Lévay József Muzeális Könyvtár és a Szabó Lőrinc Könyvtár közös kertjében. A két belvárosi múzeumépület és a kisavasi pincék között, ezek csomópontjában található hangulatos hely ezen az éjszakán csemegéket kínál a léleknek, a szellemnek és még a testnek is. 

 Az idén is lesz könyvtári napközi. De több jelentkezőt már nem tudunk fogadni.

A miskolci Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola festészet tanszakos növendékeinek alkotásaiból rendezett kiállítást Cseke Gábor igazgató nyitja meg június 12-én, hétfőn délután 2 órakor könyvtárunk központi épületében.

 

Kozma Andor költő, műfordító válogatáskötetének bemutatóját 2017. június 9-én, pénteken du. 1 órától abban a Szabó Lőrinc Könyvtárban tartjuk, aminek épületében maga is lakott miskolci évei alatt. 

A Miskolcon élt szülőktől származó, az egykori Szovjetunió területén született, ma Kanadában élő Vladimír Rott A sors ellenében I. című kötetének az Orpheusz Kiadónál megjelent II. kiadásának bemutatója – az ünnepi könyvhét keretében – június 6-án, kedden délután 3 órakor kezdődik a miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épületében (Görgey A. u. 11.) A szerzővel beszélget: Mezey Katalin Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, műfordító.

V. miskolci könyvheti árverés a 88. Ünnepi Könyvhét 2017. évi miskolci rendezvénysorozata
tiszteletére az Újdiósgyőri Antikvárium és Régiségbolt szervezésében. Az árverés fővédnöke Pfliegler Péter, Miskolc Megyei Jogú Város alpolgármestere. Az aukcióra kerülő tételeket kiállításon lehet megtekinteni május 29-től június 9-ig a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épületének (Miskolc, Görgey A. u. 11.) nyitvatartási idejében. Árverés:
2017. június 10-én (szombaton) 13 órai kezdettel a Könyvtéren (Erzsébet tér). Minden érdeklődőt szeretettel várunk! 

Seiten