Így írunk mi – Irodalmi barangolás stílusparódiákkal

Csorba Piroska Szabó Lőrinc-díjas költő, pedagógus Így írunk mi – Irodalmi barangolás stílusparódiákkal Miskolcon címmel tart előadást a magyar kultúra napján, január 22-én, kedden délután fél 5-től könyvtárunk nagytermében (Miskolc, Görgey A. u. 11.).

Csorba Piroska szülőként, pedagógusként megtanulta, miként lehet megszerettetni a diákokkal az irodalmat, érti a fiatalok, valamint az örök ifjak humorát, és ami az egyik legfőbb erénye: képes könnyed stílusban fogalmazni. Sőt, bármilyen stílusban könnyedén fogalmaz. Ezt bizonyítja például a műfaj- és stílusparódiáit tartalmazó A kesztyű című kötete. Csorba Piroska – Esterházy Péter író megfogalmazása szerint – „komoly tanárnő, aki a diákokat megtanította kesztyűbe dudálni, most kesztyűt dob a saját arcába, a kesztyű leesik, ő felveszi. Forgatja és kiforgatja, el van vele. Komoly és komolytalan, ugyanazt próbálja megérteni, ugyanarról beszél: irodalomról, formáról.”
Csorba Piroska a „kesztyűs” kötet 333 stílusgyakorlata után is írt, ír újabb paródiákat, tréfás kis szösszeneteket, és megjelentek a város múltjával kapcsolatos írásait tartalmazó Legszebb séták Miskolcon és a Miskolci legendák című kötetei. Most a könyvtár felkérésére vállalkozott arra, hogy mesél nekünk Miskolcról az egykor itt (is) járt klasszikusok, és a ma is itt élő írók, költők modorában. Ez a stilisztikai kalandozás kapcsolódik az Irodalmi barangolások Miskolcon című könyvtári sorozatunkhoz is.
Tavaly ősz óta szervezett iskolai csoportok vesznek részt az irodalmi hagyományainkat kutató, a könyv, a könyvtár, az olvasás népszerűsítését szolgáló játékban. A benevezett diákok a Nyisd ki a világot című internetes oldalon megjelenő feladatlapok megoldása mellett maguk is megörökíthetik élményeiket, feltölthetik erre az oldalra a barangolásaik során készült fotókat, videókat. Az Európai Unió által támogatott, az egri Bródy Sándor Könyvtár által vezetett régiós pályázatnak köszönhetően a legjobban szereplő diákok értékes könyvjutalomban részesülnek. Akik „hivatalosan” nem neveztek be a játékba, azok is próbára tehetik ismereteiket, megoldhatják a feladatokat, és részt vehetnek a január 22-i előadáson, ahol Csorba Piroska író, költő stílusparódiák segítségével – fonákjáról – mutatja be a város irodalmi életét.
Csorba Piroska kötetei könyvtárunkban.