A miskolci színházról a Lyukasórában

A Lyukasórában, a Magyar Írók Egyesületének folyóirata legutóbbi, 2014/5. számában több olyan írást is találunk, amely kapcsolódik a Miskolci Nemzeti Színházhoz. „Lelkébe nyúlok az elevenig” – Hamlet szomorújátéka, mint a rendszerváltásunk tükre címmel közli a lap Kiss Csaba igazgató-rendező tanulmányát, és ehhez kapcsolódik Szakonyi Károly író Nem ítél, de feltár… című írása, amely Kiss Csaba laudációja volt az igazgató-rendező Magyar Művészeti Akadémián tartott székfoglaló előadása után. Ebben a lapban jelent meg – „Most én osztok szerepet magamnak” címmel a Györgyi Annával, a Miskolci Nemzeti Színház tagjával, Kiss Csaba igazgató-főrendező feleségével készült interjú is. A saját munkája mellett a miskolci társulatról és az itteni közönségről is kérdezte a szerző, Seres Gerda a színésznőt. „A vidéki nagyvárosok közül szerintem legtöbben Miskolcon járnak színházba. Csodálatosak a nézőink: imádják a színházat, érdeklődők, fogékonyak; többször is megnéznek egy előadást, lelkesen vesznek részt a háttérbeszélgetéseken…” – mondta Györgyi Anna. Folytatás a Lyukasórában.
A lap megtalálható a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban (is)!