Színházunk az Ellenfényben

A nyitott színház modellje címmel közli a Kiss Csabával, a Miskolci Nemzeti Színház volt igazgatójával készült interjút az Ellenfény című tánc- és színházművészeti folyóirat 2015/2-es száma. A főszerkesztő, Sándor L. István kérdéseire válaszolva a volt igazgató elmondta: hogy került Miskolcra, beszélt terveiről, itteni eredményeiről, a konfliktusokról, a leváltásának történetéről és terveiről is. Az elmúlt időszakra visszatekintve elmondta: „A színház nem apácazárda, itt az emberek fúrni szokták egymást. Amelyik színházban nincs fúrás, ott nyári szünet van. És én állom is a fúrást, nem ijedek meg tőle.” A leváltása kapcsán a város vezetéséről is elmondta véleményét. Így fogalmazott: „Nem diktatórikus, hanem autoriter. A döntéseiben nem támaszkodik mások nézeteire, véleményére. A színház esetében is igen szűk kört hallgatott meg, körülbelül hat-nyolc embert a háromszázból, a vezetők közül senkit. Ez nagyon megnöveli a tévedés és a manipuláció lehetőségét...” Bővebben az Ellenfényben.
A lap megtalálható a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban is!