Elhunyt Gál Halász Anna író

A meghívó már elkészült, mely a miskolci minorita templommal és Kelemen Didákkal kapcsolatos legutóbb megjelent három könyv szeptember 30-i könyvtári bemutatójára invitál. Az iskolák atyja – Kelemen Didák minorita atya élettörténete című regényes életrajzot írója, Gál Halász Anna ajánlotta volna olvasóink figyelmébe. A feltételes mód oka, hogy kórházba került a szerző, így onnan telefonált, hogy sajnálja, de nem tud részt venni az eseményen. Nem akartuk elfogadni, hogy nem lesz velünk, olvasóival. Bíztunk és bízattuk: meg fog erősödni, várjuk szeretettel. Hiába! Csak a szomorú hír érkezett: 2015. szeptember 21-én, hétfőn elhunyt Gál Sándorné, Gál Halász Anna. Temetése szeptember 30-án, szerdán délután 2 órakor lesz Miskolcon a Szentpéteri kapui temetőben. A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárközponti épületében szeptember 30-án, szerdán délután fél 5-kor kezdődő könyvbemutatón emlékezünk Gál Halász Annára.

Gál Halász Annát nemcsak a miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár látogatói, de szinte a megye valamennyi nagyobb könyvtárának olvasói ismerhették. Különösen népszerűek voltak a gyerekek számára írt mesés elbeszélései, de a felnőttek közül is sokan olvasták történeteit, önéletrajzi ihletésű novelláit, a régi korokat, jeles egyházi személyeket és eseményeket idéző regényeit.
Gál Halász Anna nyugdíjasként kezdett el igazán az írással, az irodalommal foglalkozni, bár első novellái, regényei korábban megszülettek. A sárospataki gimnáziumi évekhez kapcsolható pályakezdése, de később a kenyérkereső munka – a számvitel területén dolgozott –, és a családi kötelezettségek mellett alig-alig maradt ideje az írásra, a megjelenési lehetőségek felkutatására. Nyugdíjasként viszont már vállalkozhatott az alaposabb elmélyülést, felkészülést igénylő művek megalkotására is. Az első novelláskötete – a Mint az aszú – 2004-ben látott napvilágot, majd jöttek sorra a regények: A falu mindent tud; Kávé a teraszon; Hegyek, közel egymáshoz; Különös küldetés; Karácsonykor Párizsban. A Nagyi, mesélj! és Nagyi, mesélj még! című mesekönyveinek köszönhetően gyakran hívták iskolákba, könyvtárakba rendhagyó irodalomórákra. Aztán következtek az egyházi témájú regények, a máriapócsi kegykép csodájához kapcsolódó műve, a Ha fogod a kezem, a sajópálfalai kegykép köré szőtt Gyógyító könnyek című regénye, a Kelemen Didák atyát bemutató könyve, Az iskolák atyja. Tavaly jelent meg a 16. könyve, a gyermektörténeteket tartalmazó Száll a hinta. Az idei ünnepi könyvhétre pedig elkészült a Kávé a teraszon című novelláskötetének 2., átdolgozott kiadása.
A vele készült utolsó interjúban – megjelent a Kulcs magazin májusi számában – így beszélt további terveiről: „Folyamatosan dolgozom egy asszonysorsokat bemutató kötet novelláin. Ezek mind megélt életek, de természetesen senkit sem szeretnék kibeszélni, tehát nem lesznek beazonosíthatók a személyek. De jelentéktelennek tűnő apróságok is foglalkoztatnak. Például ha valahonnan eltűnik egy fasor, és hiába várjuk az új csemetéket. Vagy látok egy kóbor kutyát, amint felszáll a villamosra – talán elhagyta a gazdája, de nem tud segítséget kérni. Ezeknek az élőlényeknek is megvan a maguk története. Írásaimmal igyekszem helyettük is szólni. Azt hiszem, ez lesz a következő kötetem címe: Helyettük szólva.”
Helyettünk is szólt. Köszönjük, Anna.
                                                                                                                                                           (fg)