II. Rákóczi Ferenc nyomában – szakmai konferencia a könyvtárban

„Minden cselekedetem célja kizárólag a szabadság szeretete volt…” – fogalmazta meg életére visszatekintve II. Rákóczi Ferenc, a Rákóczi-szabadságharc vezérlő fejedelme a szabadságharc bukása után, a rodostói száműzetés idején, és ez a mondat lett a mottója a születésének 340. évfordulója alkalmából rendezett szakmai konferenciának is. A II. Rákóczi Ferenc életét, a szabadságharc történetét, hatását, megyei vonatkozásait elemző kutatók, egyetemi oktatók tartanak előadást a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár meghívására április 13-án, szerdán délelőtt 10 órától a könyvtár főépületében (Miskolc, Görgey A. u. 11.).

Dr. Prokai Margit, a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi könyvtár igazgatója, valamint Kiss Gábor MiskolcMegyei Jogú város alpolgármestere köszöntője után Dr. Fazekas Csaba egyetemi docens, a Miskolci Egyetem BTK Politikatudományi Intézetének igazgatója, Dr. Gebei Sándor egyetemi tanár, az egri Eszterházy Károly Főiskola Történelemtudományi Intézete Kora Újkori Történeti Tanszékének oktatója, Dr. Gyulai Éva egyetemi docens, , a Miskolci Egyetem BTK Történettudományi Intézetének igazgatója, Dr. Mészáros Kálmán történész, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Hadtörténeti Kutató Osztályának munkatársa, Oláh Tamás főlevéltáros, a Magyar Nemzeti Levéltár Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltára Sátoraljaújhelyi Fióklevéltárának osztályvezetője, Dr. Tamás Edit történész, főmuzeológus, a Magyar Nemzeti Múzeum sárospataki Rákóczi Múzeumának igazgatója tart előadást.
A részletes program:
10.00-10.15
Köszöntők
Dr. Prokai Margit könyvtárigazgató; Kiss Gábor alpolgármester
10.15-10.45
Dr. Gebei Sándor egyetemi tanár: Lengyel minta – a konföderáció – a Rákóczi-szabadságharcban
10.45-11.15
Dr. Mészáros Kálmán történész: Borsodi tisztek a kuruc hadseregben
11.15–11.45
Dr. Gyulai Éva egyetemi docens, intézetigazgató: II. Rákóczi Ferenc rezidenciái
12.15–12.45
Dr. Fazekas Csaba egyetemi docens, intézetigazgató: II. Rákóczi Ferenc miskolci pátense a vallás ügyéről
12.45–13.15
Dr. Tamás Edit történész főmuzeológus, múzeumigazgató
II. Rákóczi Ferenc és Sárospatak
13.15–13.45
Oláh Tamás osztályvezető főlevéltáros: Adalékok Sáros vármegye Rákóczi-szabadságharc kori katonai archontológiájához. Makovica vára
13.45–14.00 A konferencia zárása