Vers+kép

Lezárult a költészet napja alkalmából meghirdetett játékunk, a Könyvtári Majálison jelenlévőknek átadtuk a díjakat, és itt az utolsó, közös nyeremény, ami nemcsak a játékosoké, hanem mindannyiunké: a virtuális tárlat.

Hogyan lehet egy hétköznapi jelenetből lélekemelő pillanat? Leginkább úgy, hogy észrevesszük. De másoknak is át tudjuk adni minden szépségét, ha – például – költői sorokkal mondjuk el, ami számunkra fontos benne. Láthattunk több ilyen képet a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár ez évi költészet napi játékára érkezettek között. És a #versképnek épp ez volt a lényege: hogy átérezzük, bebizonyítsuk, a költészet nem elvont gondolatjáték, hanem a mindennapjaink része – lehetne.
Egyelőre nem voltunk túl sokan, akik részt vettünk a bizonyításban, de munkánk sikerrel járt, a bizonyítás sikerült! Aki ezután is ihletet kap, fotóra inspirálja egy-egy vers, az továbbra is töltse fel bátran közösségi oldalunkra. Osszuk meg egymással élményeinket, a sorokat, amik elgondolkodtatnak, megérintenek!
Most pedig lássuk együtt, mit mutat a #verskép!

Várallyayné Bárány Judit 

Mentovics Éva: Tavasztündér
„Varázspálcám suhogása
felkelti a vidéket.
A tél végi utazásra
barátaim kísérnek.”

 

 

 

A teljes vers ezen az oldalon olvasható.

 

Lengyel Krisztiánné, Ágnes

Tavasz van! Gyönyörű!

Tavasz van, tavasz van, gyönyörű tavasz,
A vén Duna karcsú gőzösökre gondol,
Tavasz van! Hallod-e? Nézd, hogy karikázik
Mezei szagokkal a tavaszi szél.

Jaj, te, érzed-e? Szerető is kéne,
Friss, hóvirághúsú, kipirult suhanás.
Őzikém, mondanám, ölelj meg igazán!
Minden gyerek lelkes, jóizű kacagás!

Tavasz van, gyönyörű! Jót rikkant az ég!
Mit beszélsz? korai? Nem volt itt sose tél!
Pattantsd ki a szíved, elő a rügyekkel -
A mi tüdőnkből száll ki a tavaszi szél!

Márta Zsuzsanna 

Juhász Gyula: A vándor
A vándor
Ki vagy, te szeszélyes
Te szőke víz,
Te lusta, te széles,
Nyugalmas, édes,
Kinek kurta útja
Csak a magyar puszta
Földjére visz?
Ki vagy, te csapongó,
Te büszke víz,
Te szilaj, te rontó,
Te gátakat bontó,
Kinek törtetése
A Duna ölébe
Sietve visz?

 

 

Juhász Gyula: Megint a Tiszánál

Egy nyaram elmúlt, fénye elapadt
És téged, szent folyóm, nem láttalak.

Talán azért is voltam oly beteg,
Mert nem ringattad fáradt képemet.

Hisz habod párna, szőke, lágy selyem,
Melyen hold nyugszik és álom terem.

A teljes vers ezen az oldalon olvasható

 

 

 

 

Őrfiné Simon Magdolna

Karinthy Frigyes: Pitypang
„Porzód felé
Porzód, bibéd felé
Porzód, bibéd, szárad felé
Porzód, bibéd, szárad, szírmod felé
Mi kapkod így, pitypang? - A szél!
A szél, a szél, a szemtelen bolond szél
Vígan visítva-bosszuságodon.”
A teljes vers ide kattintva olvasható

 

Márta Elzita

Weöres Sándor: Boleró
Mind elmegyünk, a ringatózó fák alól mind elmegyünk,
a párás ég alatt mind indulunk a pusztaságon át
a száraz ég alá, ahányan így együtt vagyunk,
olyik még visszanéz, a holdsugár a lábnyomunkba lép,
végül mind elmegyünk, a napsütés is elmarad
és lépdelünk a csillagok mögött a menny abroncsain,
tornyok fölé, olyik még visszanéz és látni vágy,
hullott almát a kertben, vagy egy bölcsőt talán
ajtó mellett, piros ernyő alatt, de késő már, gyerünk,
ahogyan a harangok konganak, mind ballagunk
mindig másként a csillagok mögött, a puszta körfalán,
ahányan végre így együtt vagyunk, mind elmegyünk.

 

 

Weöres Sándor: Tiszavirág
Bóbitás hervadás
néz a fák mögül,
száraz, csörgő, szőke sás
kontyán fénylő álom ül.
Lég lobog, víz zubog,
menny szövi tele:
hullámzik, rezeg, ragyog
a föld árnyék-köntöse.
Lég ölén, víz körén,
mindenütt vagyok,
élő szem-szív-szövevény,
soha el nem lankadok.
Sokezer tetemem
gyűlik iszap-ágyon.
Vízirózsa-levelen
újra megrebben az álmom.

Weöres Sándor: Örök pillanat
Mit málló kőre nem bizol:
mintázd meg levegőből.
Van néha olyan pillanat
mely kilóg az időből,
mit kő nem óv, megőrzi ő,
bezárva kincses öklét,
jövője nincs és multja sincs,
ő maga az öröklét.
Mint fürdőző combját ha hal
súrolta s tovalibbent —
így néha megérezheted
önnön-magadban Istent:
fél-emlék a jelenben is,
és később, mint az álom.
S az öröklétet ízleled
még innen a halálon.

Rónai Mónika

Weöres Sándor: A legfelső élmény
Valahányszor mentesülni tudsz körülményeidtől: határtalanragyogásként kibontakozik benned a végleges állapot, melyben azonos az élet és halál.
A végső ajándék: mozdulatlan tánc, ízen-túli édesség, mely semmivel sem mérhető.

 

 

 

Pilinszky János: A három Karamazov. I.
Mint egy virág, oly egyszerű lett minden.
Öröktől ott volt, énekelt
egy kisfiú. Egyszál virág
illatozott öröktől fogva.
Csak nagysokára tünt elő a vér.

 

 

 

 

II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár

Ady Endre: Jön az Isten

„Oszlik lelkemnek barna gyásza:
Nagy, fehér fényben jön az Isten,
Hogy ellenségim leigázza.

Az arcát még titkolja, rejti,
De Nap-szemét nagy szánalommal
Most már sokszor rajtam felejti.”
A teljes vers ide kattintva olvasható

Szabó Lőrinc: Dzsuang-Dszi álma

„– Lepke, – mesélte, – igen, lepke voltam,
s a lepke vigan táncolt a napon,
és nem is sejtette, hogy ő Dsuang Dszi…
És felébredtem… És most nem tudom,
most nem tudom, – folytatta eltünődve, –
mi az igazság, melyik lehetek:
hogy Dsuang Dszi álmodta-e a lepkét
vagy a lepke álmodik engemet?”
A teljes vers ide kattintva olvasható

 

 

 

József Attila: Óda

A teljes vers ide kattintva olvasható