Sóvárgás – határtalanul

Böszörményi Zoltán Sóvárgás című kisregénye valós társadalmi problémát dolgoz fel. Korunk egyik nagy kérdése, hogy mi lesz azokkal a gyerekekkel, akiknek az édesanyja vendégmunkásként dolgozik valahol Nyugat-Európában. A kötetbemutató kisfilm ITT látható.

A nemzeti összetartozás éve tiszteletlére Irodalmunk – határtalanul címmel összeállított programsorozatunk keretében az idén könyvtárunk vendége lett volna az aradi születésű, majd a kolozsvári tanulmányok után az egykori Jugoszlávián és Bécsen át Kanadáig, majd onnan számtalan kerülővel és kitérővel Aradra visszatérő Böszörményi Zoltán József Attila-díjas író, költő, szerkesztő.
A közönségtalálkozón a 2019-ben megjelent Sóvárgás című kisregényre szerettük volna felhívni olvasóink figyelmét, mivel olyan lehetséges problémát dolgoz fel, mely bennünket, valamennyiünket érinthet. A tervezett személyes közönségtalálkozó a vírusveszély miatt elmaradt, de készült egy kisfilm két fiatal, Mikita Dorka Júlia, a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Karának színművész szakos hallgatója és Szaszák Zsolt színész, a Szegedi Nemzeti Színház tagja közreműködésével. ITT (is) látható.

Böszörményi Zoltán Aradon született, ott kezdte tanulmányait és ott is érettségizett, de közben néhány évig Kolozsváron a koreográfiai líceumban tanult. Első két verseskötetének megjelenése után a román államvédelmi hatóság, a Securitate célkeresztjébe került. A fenyegetések és zaklatások elől Jugoszlávián át Ausztriába szökött, onnan tovább ment Kanadába. Torontóban a York Egyetemen filozófiából diplomázott, majd évekig üzletemberként járta a világot.
Első írásai kisiskolás korában jelentek meg a Napsugár című gyermeklapban. Költői pályája kezdetén Lászlóffy Aladár, Kányádi Sándor, Bálint Tibor és Fodor Sándor volt a mentora. Versei, riportjai, cikkei a romániai magyar sajtóban, az Ifjúmunkás, az Előre, a Korunk, az Utunk és a Művelődés című lapokban jelentek meg.
Torontóban szerkesztette a helyi rádió heti egyórás magyar adását. Két évig a CBC (Canadian Broadcasting Corporation) torontói tudósítója volt. Első verseskötete, az Örvényszárnyon 1979-ben jelent meg Bukarestben, a második, a Címjavaslatok 1981-ben szintén a román fővárosban. a következő verseskötete, az Aranyvillamos viszont már már a rendszerváltás után, 1999-ben a pécsi Jelenkor kiadásában látott napvilágot. Azóta sorra jelennek meg az újabb versesköteti, regényei. A Sóvárgás című kisregényét a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft adta ki 2019-ben.
Böszörményi Zoltán az Aradon megjelenő, öt romániai megye magyar lakosságához szóló Nyugati Jelen napilap tulajdonosa, évekig főszerkesztője; az Irodalmi Jelen című folyóirat, valamint könyvkiadó alapítója és főszerkesztője.
Irodalmi munkássága elismeréseként a magyar állam 2012-ben József Attila-díjjal tüntette ki, 2016-ban megkapta a Magyar Érdemrend középkeresztjét, 2018-ban pedig a Magyarország Babérkoszorúja díjat.