Üdvözletek Miskolcról három kötetben

A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár kiadásában megjelent a Miskolc régi képeslapokon című sorozat 3. kötete is. Az egykori város hangulatát idéző, verses, zenés kötetbemutató 2021. szeptember 7-én, kedden délután fél 5-kor kezdődik a Ikönyvtár központi épületében (Miskolc, Görgey A. u. 11.).

A fényképezés és a nyomdatechnika fejlődésének köszönhetően a XX. század elején élte fénykorát a képeslapok kiadása. A fennmaradt – egykor szívélyes üdvözleteket továbbító – képeslapok is mutatják, a kirándulók körében népszerű volt ez a város, de annak idején a miskolci polgárok is gyakran ezekkel a képeslapokkal küldték üzeneteiket a máshol élő rokonoknak, ismerősöknek.
A miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár apró- és kisnyomtatványai között különösen gazdag a helyi témájú képeslapok gyűjteménye. Az 1945 előtt megjelent képeslapokból válogatva 2019-ben megjelent a Lillafüred – szívélyes üdvözlettel című album, ennek folytatásaként 2020-ban elkészült a Miskolc egykori belvárosát bemutató kötet, 2021-ben pedig a sorozat 3. darabja, a Diósgyőrtől Tapolcáig – szívélyes üdvözlettel című összeállítás.
A könyvtár képeslapgyűjteményét és a Miskolc régi képeslapokon című sorozatot dr. Prokai Margit, a kötetek szerkesztője mutatja be a szeptember 7-i könyvtári esten. Az egykori Miskolcot idéző dalokat előadja Ács Gabriella énekművész, zongorán kísér Flach Antal, az MMA ösztöndíjasa. Miskolci verseiből válogat: Csorba Piroska Szabó Lőrinc-díjas író, költő, a Rozsdazóna című írásából részleteket olvas fel: Némethi Lajos Szabó Lőrinc-díjas író, költő.