Internet Fiesta a könyvtárakban

Megoldjuk okosan! Fókuszban az internet címmel rendezi meg az idén az Informatikai és Könyvtári Szövetség – a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával – a hagyományos Internet Fiestát. A március 17. és 24. közötti programsorozathoz a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár is számos előadással, internetes fejtörővel, játékkal csatlakozik.

Az intézmény központi épületében és valamennyi tagkönyvtárában, a fiesta idején – március 17-től 24-ig – ingyenes lesz az internethasználat. Továbbra is az olvasók rendelkezésére áll az online chatszolgáltatás, melynek során a könyvtárosok segítenek a felmerülő kérdések minél hatékonyabb és gyorsabb megválaszolásában. 
A Digitális tudásfejlesztés című ismeretterjesztő előadássorozat – : március 17-én, 21-én és 23-án a központi épületben – az informatika alapismeretek elsajátításához nyújt segítséget. A foglalkozásokon való részvételhez március 11-ig regisztrálhatnak az érdeklődők a 46/503-120-as telefonszámon, vagy a rakoczi@rfmlib.hu e-mail-címen. 
A gyermekkönyvtárosok az általános iskolásokat a Mesebirodalomba invitálják, ahol a robotikával kapcsolatos foglalkozásokat is terveznek. A középiskolások a mesterséges intelligencia különleges világába nyerhetnek bepillantást. 
A József Attila Könyvtár QR-kód párbajra, QR-kódos csapatversenyre hívja a játékos kedvű olvasókat. A Móra Ferenc Könyvtár az elektronikus hivatali ügyintézést és az okoseszközök használatát ismerteti meg az érdeklődőkkel. A Petőfi Sándor Könyvtár több interaktív és kreatív foglalkozással készül, és Mindig van remény címmel Nagy Veronika író, youtuberrel is találkozhatnak az érdeklődők. A Kaffka Margit Könyvtár online előadásokkal készül a fiestára. A Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtár facebook-oldalán szótárakról, szótárírókról szóló ismeretterjesztő beszámolók jelennek majd meg. A Tompa Mihály Könyvtár többek között digitális kompetenciafejlesztő foglalkozást, valamint online ismeretterjesztő előadást is kínál olvasóinak. A részletes program ide kattintva érhető el.