Június 24. - Szent Iván, Keresztelő Szent János napja

Keresztelő Szent János az utolsó próféta és Jézus előfutára, ő kereszteli meg Jézust. Az ő személye kapcsolja össze az Újszövetséget az Ószövetséggel. Magyarországon a Szent Iván név terjedt el. Egyes vidékeken Virágos Szent Jánosnak vagy Búzavágó Szent Jánosnak is nevezik.
Szent Iván a nyári napforduló ünnepe, ekkor legrövidebb az éjszaka.
A szertartásos tűzgyújtás egyik jeles napja, melynek célja megőrizni a fényt, segíteni a Nap évenkénti újjászületését. Az egyház már az V. században beépítette a liturgiába és megszentelte a Szent Iván napi tüzet. A tűznek tisztító hatása van, nemcsak a testünket, hanem a lelkünket is tisztítja.
A faluvégen, erdőszélen rakott tüzeknek varázserőt tulajdonítanak: megvédenek a boszorkányoktól, a rovaroktól, rágcsálóktól, betegségektől, elsősorban a pestistől, a termést pedig védik a jégveréssel szemben. Szokás különféle gyógynövényeket, illatos növényeket égetni, füstölni, hogy a gonoszt távol tartsák.
A tűz körül a fiatalok termékenység- és szerelemvarázsló dalokat énekelnek, körülállják, körültáncolják a tüzet. Az izzó parazsat, majd a kihűlt hamut szétszórják a földön, hogy ezzel megóvják a termést.
Sok helyen szokás a tűz átugrása is, mely a néphit szerint szerencsét hoz.. Háromszor kell átugrani, hogy Szent Iván - vagy Szent János - közbenjárásával a Szentháromságnál kegyelmet nyerjenek.
Ugranak a fiatalok egyedül, vagy párban is, hogy együtt maradjanak. A lányt a legény viszi át a tűzön, hogy megtisztuljanak, és amikor családot alapítanak, sok gyermekük szülessen.
Régen a tűzugrás alatt a falu összes fiatalját összeénekelték valamelyik párosító énekben. Ez bizony hosszú ideig tartott. Innen ered a mondás: hosszú, mint a szentiváni ének.
A palóc lányok a tűzgyújtás után a legényekkel a kenderföldre mentek, ahol egyenként a kenderbe heveredtek. Azt tartották, hogy amelyikük után a kender feláll, az egy éven belül férjhez megy.
A tűzbe vetett gyümölcsnek, főként a Szent Iván-i almának gyógyító erőt tulajdonítottak.
Egyes helyeken, hogy a ház le ne égjen, a tűzgyújtáskor viselt koszorút feltűnő helyen a falra akasztották.
A csíki székelyeknél az angyalozás szokása járta. A faluban a házak elé lombokból sátrat emeltek, abban imádkoztak. A falubéli kislányok csoportosan jártak házról-házra, köszöntő énekeket mondtak, a háziaktól pedig süteményt, néhány fillért kaptak cserébe.  

Gyerekkönyvtár: