Május 09. - Európa nap

1950. május 9-én Robert Schuman francia külügyminiszter javaslatot tett az első és második világháborúban egymás ellen harcoló európai országoknak, hogy szén- és acéltermelésüket vonják közös irányítás alá. Francia- és Németországon kívül Belgium, Hollandia, Luxemburg és Olaszország válaszolt a felhívásra, és 1951 áprilisában aláírták az első Szén és Acélközösséget létrehozó Párizsi Szerződést, amit az európai integráció első lépcsőjeként szoktak emlegetni.
Mivel tehát az egész folyamat ezzel a nappal vette kezdetét, az EU vezetői 1985-ben, a milánói csúcstalálkozón úgy határoztak, hogy minden évben május 9-én ünnepeljék az úgynevezett Európa Napot, az Európai Unió politikai egységét szimbolizáló jelképet.
 

Gyerekkönyvtár: