Május első vasárnapja – Anyák napja

Ezen a napon mindenki az anyákra figyel, az egészen pici gyermek, a már iskolába járó kisdiák, az önálló életet kezdő fiatal, vagy az őszülő halántékú felnőtt ember is. Mindenki szeretne köszönetet mondani az édesanyjának mindazért, amit élete során érte tett.
Egy kedves vers, egy csokor virág szép köszönet a tőlük kapott sok-sok szeretetért, és kedvességért.
Az ókori Görögországban tavaszi ünnepségeket tartottak Rheának, az istenek anyjának, és vele együtt az édesanyák tiszteletére.
Angliában az 1600-as években a húsvétot követő negyedik vasárnapon, az anyák vasárnapján a családjuktól messze dolgozó szolgálók szabadnapot kaptak, hogy hazamehessenek, és a napot édesanyjukkal tölthessék. A látogatás előtt külön erre a napra elkészítették az anyák sütijét.
Az Egyesült Államokban először 1872-ben ünnepelték meg Bostonban az anyák napját, Julia Ward Howe segítségével.
A XX. század elején a philadelphiai Anna Marie Jarvis rengeteg időt és energiát szánt arra, hogy
az anyák napját nemzeti ünnepként elismerjék. Célját 1914-ben érte el, amikor Woodrow Wilson amerikai elnök május második vasárnapját hivatalos ünneppé nyilvánította.
Magyarországon 1925-ben a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt tartotta az első ünnepet, a májusi Mária-tisztelet hagyományaival összekapcsolva. 1928-ban már miniszteri rendelet sorolta a hivatalos iskolai ünnepélyek közé az anyák napját. Hazánkban május első vasárnapján köszöntjük az édesanyákat, de több országban május második vasárnapja az anyák napja.
 

Gyerekkönyvtár: