Május utolsó vasárnapja – Nemzetközi gyermeknap

A Nemzetközi Gyermeknap megünneplése Törökországból ered, a legtöbb országban ünnepnap. Ehhez hasonló az ENSZ által létesített Egyetemes Gyermeknap (Universal Children's Day) intézménye.
Magyarországon 1906-ban tartotta meg első Gyereknapját az Országos Gyermekvédő Liga, és ezzel a II. világháborúig tartó évtizedes hagyományt teremtett. 1931 májusában elsősorban jótékonysági céllal került megrendezésre az első gyermekhét.
A Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség 1949. novemberi határozata alapján 1950-től május utolsó vasárnapján ünnepeljük a Nemzetközi Gyermeknapot.
A cél akkoriban az elmaradott, háború sújtotta országok gyerekeinek megsegítését szolgáló akciók szervezése volt, ma már inkább az, hogy felhívja a figyelmet a gyermekek jogaira, sajátos világukra.
Ezen a napon minden nagyobb településen játékos programokat, versenyeket, báb- és színielőadásokat rendeznek a gyermekek számára.

„A gyermek olyan, mint a tükör.
A szeretetet nem kezdeményezi, de visszatükrözi.
Ha szeretetet kap, viszonozza azt, de ha nem kap szeretetet,
nincs mit visszatükröznie.” (Ross Campbell)
 

Gyerekkönyvtár: